Nyitókép: Hory a mesto

 

Ma nyitja meg kapuit a 20. jubileumi Hory a mesto fesztivál. A fesztivál nyitófilmje az Oscar-díjas Free Solo dokumentumfilm. A film főhőse Alex Honnold, a világ egyik legjobb és legbátrabb sziklamászója, aki „free solo”-ban, azaz egyedül, biztosítás nélkül mászta meg a Yosemite Nemzeti Parkban emelkedő El Capitan legendás 900 méteres gránitfalát. A filmet március 27-én, szerdán 19.00 órától fogják vetíteni az IMAX moziteremben.

 

A szerdai napon folyamán kerül bemutatásra a Vancouver International Mountain Film Festival győztes filmje, a Zabardast, valamint március 27-én fogják kihirdetni a fotóverseny győzteseit is. A Hegyi és Kalandfilmek Nemzetközi Fesztiválja március 31-ig, azaz vasárnapig várja az érdeklődőket a pozsonyi Bory Mall bevásárlóközpontban és a Cinemax Bory mozitermeiben.

 

 hirdetes_810x300  

 „Ahogy minden éven, most is a lehető legérdekesebb és legjobb programot próbáltuk összeállítani. Mindezek ellenére úgy érezzük, hogy az idei 20. jubileumi fesztiválra valami igazán különlegeset sikerült összehoznunk. Egy húszéves történetre építünk, ami évről évre igazolja, hogy a fesztivál minőségileg is megérett. Az egész fesztivál előkészítései munkálatai jubileumi, örömteli légkörben zajlottak, így bíztunk benne, hogy ez az egész programon érződni fog“

 

– mondta a fesztivál dramaturgja, Natália Bokníková.

 

 

Az ötnapos fesztivál a 44 filmen, a 15 vendégen, a 21 mozivilág klubos vetítésen és az 5 speciális szekción kívül rengeteg kísérőprogramot – fotókiállítást, mászóversenyeket, illetve családi attrakciókat – is kínál az érdeklődőknek.

 

A nyitónapon a C moziteremben 19.30-tól kezdődik a program, ahol a 2019-es Hory a mesto fesztivál fotóversenyének győzteseit fogják kihirdetni. Ezután Robo Vrlák multimediális prezentációjára kerül sor, aki az ikonikus perui Andokban megvalósított sítúráinak élményeiről fog mesélni és videókat vetíteni. Miro Peťo pedig a szlovák hegységekben megtett legszebb síkalandjairól fog beszámolni („Sílécen a Tátrában és a Fátrában“).

 

 

Az első nap programját az idei  Vancouver International Mountain Film Festival (VIMFF) győztes filmjének, a Zabardastnak a vetítése zárja majd.

 

„Ez a dokumentumfilm lényegében egy intim útinapló arról a freeride expedícióról, amit a pakisztáni Karakoram-hegység belsejébe indítottak. Ez a hegység a világ legszebbjei közé tartozik, és kizárólag 5880 méteres tengerszint feletti magasságban lehet rajta síelni. Az expedíció tagjai öt héten keresztül 150 kilométert tettek meg úgy, hogy az ételt, a felszerelést, a sátrakat és a napelemeket a szánjaikon húzták a hatalmas jéghegyeken át. A film azt mutatja be, hogy milyen messzire lehet eljutni az otthonunktól és a civilizációtól“

 

– mondta Bokníková.

 

A fesztivál vasárnap az egyes győztes filmek kihirdetésével, valamint a Dawn Wall film vetítésével zárul le.

 

Körkép.sk/sajtóhír

 

További, a fesztivállal kapcsolatos írások elérhetők itt.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!