Natália
  • HUF: 331.08
  • USD: 1.11
  • 1 °C
  • 7 °C
Események

Gerlóczy Gedeon, a Csontváry képeket megmentő építész

1930, majd 1936 után az addig gyakorlatilag semmire sem tartott festőművész „csillaga” kezdett felragyogni.

A közelmúltban jelent meg Gerlóczy Gábor, festőművész könyve, melyben a Csontváry hagyaték megmentőjének nagybátyja Gerlóczy Gedeon életét és munkásságát mutatja be. Nem véletlenül, de nem is tervezetten – egyszerűen a sors akarta így – a kötet budapesti és losonci bemutatója mindkét helyszínen egy-egy több hónapos, Csontváry halálának 100. évfordulója tiszteletére megrendezett rendezvénysorozatot zárt le.

 

 

A budapesti sorozat fő rendezője a Csontváry Emlékműterem és Műhely Kulturális Egyesület, helyszíne az irodalmi és művészeti körökben legendás Hadik Kávéház – Szatyor Bár és Galéria volt. Losoncon pedig a Phoenix Lutetia Polgári Társulás, helyszíne ugyancsak jelentős történelmi múltat magáénak mondható épület, az egykori Állami Főgimnázium (ma Kármán József Alapiskola és Óvoda) volt.

 

 

További párhuzamként említhető, hogy 1912 körül a Hadik Kávéház felett rendezte be budapesti műtermét Csontváry Kosztka Tivadar, a Gácson gyógyszertárát fenntartó Kosztka Tivadar pedig szoros kapcsolatot ápolt a losonci gimnázium tanáraival, s bizonyosra vehető, hogy járt az épületben is.

 

 

S hogy a párhuzamok teljesek legyenek, a budapesti rendezvény előadásait e sorok írójának, a Phoenix Lutetia vezetőjének előadása zárta, a losoncit pedig a budapesti rendezvénysorozat egyik fő szervezője Gerlóczy Gábor.

 

 

A két sorozat az előadások tekintetében is részben fedték egymást. Czakó Ferenc, W. Barna Erika s e sorok írója mindkét helyszínen szerepelt. A két rendezvénysorozat ugyanazt a célt követte. Bemutatni, közkincsé tenni Csontváry Kosztka Tivadar életének és tevékenységének eddig kevésbé ismert részleteit.

 

 

A Gerlóczy Gedeon életét bemutató könyv hiánypótló munka, hiszen „képmentő építész” életének részletei, a Csontváry hagyaték számos kritikus pillanatot is megélt sorsa eddig csak főleg lapokban, folyóiratokban megjelent tanulmányokból volt ismert. Megjegyezném, hogy Kiselbach Galéria kiadásában valamivel korábban jelent meg „Romváry Ferenc, a képtárcsináló” c. könyve, amely a Csontváry legjelentősebb feldolgozójának életét és tevékenységét mutatja be. Ennek egy példányát Romváry Ferenc személyes meghívásának eleget téve Pécsett vehettem át. Csontváry mindkét kötetben hangsúlyosan jelen van.

 

 

Gerlóczy Gedeon munkássága ténylegesen ott kezdődik, ahol Csontváryé befejeződött. A Csontváry által féltve őrzött festményeket a család nem sokra tartotta, s mint a kötetben is olvashatjuk, azokat a leveleivel és jegyzetivel egyetemben kidobásra ítélték. „Egy fiatal festőművész, a Kosztka család rokona … hangsúlyozta, hogy a festményeknek, rajzoknak művészi értéke csekély, de mivel kitűnő belga vászonra vannak festve, szólt már a fuvarosoknak, hogy az árverésen ponyvaként licitálhatnak rájuk”.

 

 

A fiatal Gerlóczy Gedeon valamilyen belső sugallatnak hatására ráérzett, hogy egy különlegesen értékes kincs hever a lábai előtt, melyet meg kell mentenie. S ezt meg is tette. Húszezer svájci frank értékben sikerült eladnia a nagyapjától, angliai taníttatására szánt örökségét, a Közúti Vasút és Atheneum részvényeket.

 

A kapott összeg elegendő volt az árverés megnyerésére és a képek hazaszállítására. „Gerlóczy az árverésen ellentmondást nem tűrő határozottsággal lépett fel, küldetéstudatot érzett, amit párhuzamba állíthatnánk Csontváry életének sorsdöntő pillanatával, az iglói patika előtt történt jelenéssel”.

 

 

Az árverés nem ismert részlete, hogy az ott jelen lévő Kosztka Istvánt, Csontváry unokaöccsét is magával ragadta, „s rögtönzött megállapodásuk értelmében Gerlóczy Gedeon belekényszerült, hogy a festményeket fele-fel arányban, közösen vegyék meg”. A kisebb méretű képek Kosztka István, a nagyok Gerlóczy tulajdonába kerültek.

 

 

Nem indokolatlan az a megállapítás, hogy a Csontváry által kialakított misztikum halála után a Gerlóczy által kialakított misztikumban folytatódott.

 

 

Idézve a kötetben közzétett gondolatot Gerlóczy egy későbbi fogalmazványában írta: „A hosszú 55 év folyamán, a Csontváry problémán tépelődve, végül is rájöttem, hogy a Gondviselésnek igaza volt akkor, amikor én 1919 októberében már Csontváry halála után érkeztem haza külföldről és így a művészkörökben róla szóló mendemondákról nem hallva, életéről semmit sem tudtam”.

 

 

„A sorssal nem lehet tréfálni” – írta le Csontváry számtalan alkalommal feljegyzéseiben. A hagyaték további sorsát követve a sors számtalan alkalommal szólt közbe akkor, amikor éppen szükség volt rá, amikor már minden veszve látszott. Csontváry és életművének megismertetésében az 1930-as, majd 1936-os kiállítások hozták meg a fordulópontot. Az addig gyakorlatilag semmire sem tartott festőművész „csillaga” ekkor kezdett ragyogni.

 

 

Az 1930-as kiállítás előestéjén Márai Sándor írta le azzal kapcsolatos gondolatait, érdemes idézni egy részletét:

 

Most vasárnap nyílik meg kiállítása annak a megboldogult Csontvárynak, akire párisi művésznegyedekben emlékeznek még idősebb emberek, aki 1905 táján állította ki házfalméretű képeit a Szajnaparton, valamilyenvilágkiállításból ottfelejteti hombárban, s 1919-ben halt meg, mindenkitől elfelejtve, legfeljebb szánva inkább, mint elismerve, budai hónaposszobájában, éhen.

 

Hamis vállalkozás lenne elnyekeregni most a régi nótát a meg nem értett zseniről, akit kora nem ismeri fel és nem értett meg, a kinevetett Donkisotteról, az éhenhalt művészről, kinek az utókor lábai elé teríti az elismerést. Az a fajta művészet, melyet Csontváry csinált, nem szorul az utókor elismerésére, nem is volt soha szüksége, rá. Csontváryt futóbolondnak tartották kortársai, egypár rokonízlésű művészlélek kivételével, s valószínűleg az is volt. Túlzásai, különösségei tették őt, nem pedig az, amire azt mondják, hogy „de azért, azonfelül” tudott is valamit.

 

Elsősorban azt tudta: túlzásait, különcségeit, az volt ő, az volt lénye specifikuma, értéke, az volt a pozitív benne, s ma sem dicsérhetünk rajta mást. Ez a lázas szemű, koldusszegény, futóbolond magyar piktor, aki félmeztelenül becsavarogta a Földközi-tenger partvidékét, s óriási vásznakra kente fel vízióit, a finánc Rousseauval egyidőben élt s valami hasonlatosat is alkotott, teljesen magából, a maga őrültségéből, művészi kényszerképzetéből merítve csak, kérlelhetetlenül s vesztegethetetlenül, aki a görög tenger partjáról táviratot küldött a magyar képviselőház elnökének ezzel a szöveggel: „Plein air erfunden. Csontváry“ — abban a hiszemben, hogv egy nemzeti szempontból is óriási jelentőségű felfedezést tett; ez a fajta művész az, aki nem szorul rá, hogy „utólag igazolja az idő”.

 

 

S ha a közönség művészi ízlése ma differenciáltabb is, az ő művészetével szemben toleránsabb s megértőbb, ez nem ok arra, hogy a szokásos recept szerint a „zseni tragédiájáról” beszéljünk. Csontváry képei, s amit láttam tőle reprodukcióban, engem mindig mélyen, könnyekig meghatottak.

 

Elnézve e képeket, azt a borzongást éreztem, melyet csak a zseni magánya tud kelteni bennem – bizonyos műveken, képeken, írásokon megérzik az az irtózatos magány, melyben készültek, távol kortól, időtől, emberek ízlésétől, melyben s kik között készültek, egyesegyedül, bezárva a magányban a rögeszmével, melynek neve művészet. …

 

 

Csontváry, most nem képességeire értem, hanem a jelenségre, talán legnagyobb magyar példája az asszociális művésznek, tehát az igazi művésznek, aki a maga világában él és hal, nem lehet segíteni rajta, nem kell „megérteni” s felesleges „magyarázni” — csak így ér valamit, ha megmarad a maga szféráiban, mint egy realizált rögeszme, kitenyésztett tökéletességben.”

 

 

Gerlóczy Gábor végigköveti a Csontváry hagyaték hányatott sorsát, nagyon sok eddig alig ismert részletet bemutatva. Szól a Gácsi padlásról előkerült képekről, abban Székely Sándor szerepéről, a festményeknél is hányatottabb sorsot megélt jegyzetekről, azok eltulajdonításokról, a képeket ért rongálásokról, a javításokról, a hamisítványokról  és egyebekről. Nem felejtve, hogy Gerlóczy Gedeon hivatásból építész volt, s e területen elkészült alkotásai is figyelmet érdemelnek. Jogos figyelmet!

 

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás