Adventi játszóházzal zárta idei programját a losonci Csiribiri Játszóház. Immár hagyományosan a karácsonyi ünnepek előtt, a losonci Kármán József Alapiskola és Óvoda udvarán és termeiben megtartott Ádventi forgatagon csaknem valamennyi losonci magyar szervezet bemutatkozott. Ki-ki a maga lehetőségei szerint. Nem hiányoztak az ennivaló finomságok, az alkoholos vagy alkoholmentes puncs, a sült kolbász s az ezeket fogyasztó étvágy.

 

 

A Játszóház foglalkozásai mellett voltak sportversenyek, egy kis népművészeti vásár s színvonalas kultúrműsor is.

 

 hirdetes_400x285  

 

Utóbbiban először a ragyolci magán zeneművészeti iskola – a Heuréka diákjai és tanárai mutatkoztak be. A műsort Botos Renató állította össze és vezette. Fellépett és bemutatkozott a diákok közül Fajd Áron (gitár), Bystrá Viktória (ének), Balogh Gyula (hegedű) és Oláh Katalin (zongora), a tanárok közül Botos Renátó (hegedű, Balog Zsolt (sazxafon) és Illés Benjámin (harmonika).

 

 

Ezután az iskola színjátszó csoportja lépett színpadra, akik Luca napi hagyományokat mutattak be. A műsor első részét az iskola énekkarának fellépése zárta, amit vezetőjük és karmesterük, Erdélyi Gabriella készített elő.

 

 

A délután műsorblokkban a füleki MeseFigurák léptek színpadra (Bódi Andrea és Gyetvai Viktória), akik több mesét mutattak be, aktívan bevonva azokba a gyerekeket is.

 

 

A losonci Phoenix Lutetia Polgári Társulás által szervezett Csiribiri Játszóháznak közel három évtizedes múltja van. Ötletadója, s hosszú ideig vezetője Gyetvai Judit volt. Alapvető célja a hagyományok felújítása, megőrzése és továbbadása. Otthona a Magyar Kulturális Központ volt. A kezdeti időszakban az iskola programja évközben havonta, általában a hónap utolsó hétvégéjén került megrendezésre.

 

,

 

Néhány éve Hajdók Hajnalka vette át a vezetését, jelenleg évi négy alkalommal várja a gyerekeket. A Magyar Kulturális Központ fenntartási nehézségei miatt a foglalkozások helyszínét a Kármán József Alapiskola és Óvoda biztosítja. A némileg kényszerű helyszínváltás egyik előnye, hogy a gyerekek a helyszínen vannak, s részben ebből adódóan az időpont is változott, péntek délutánra került.

 

 

Az idei sorozatot áprilisban a húsvéti játszóház nyitotta meg. Az ünnephez kötődő kézműves foglalkozást Kovács Gabriella vezette.  Júniusban a Családi Napon egy különleges foglalkozásnak örülhettek a gyerekek, de a felnőttek is. A téma aranymosás volt, melyet Mária Pulcová vezetett. A sikeres aranymosók ügyességükért oklevelet kaptak, melyre felkerültek a megtalált aranylemezkék is. Ezekből meggazdagodni ugyan nem lehetett, de kedvet csinálhattak a természetbáráshoz. Novemberben Márton-nap alkalmából került sor foglalkozásra, melyet Kovács Gabriella vezetett.

 

A tervek szerint a prograsorozat hasonló időrenddel és tartalommal 2020-ban is folytatódni fog.

 

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!