Az elmúlt évek alatt hagyománnyá vált, hogy Losoncon az óévbúcsúztató ünnepségre nem szilveszter éjszakáján kerül sor, hanem az új év első napjának estéjén. A tűzijáték nem maradt el, de a losonci önkormányzat így is 5 000 eurót hagyott jóvá az eperjesi tragédia áldozatainak megsegítésére.

 

 

 

A Köztársaság téren megtartott műsor délután fél ötkor kezdődött. A tér megtelt érdeklődőkkel, akik nem fogadták nagy lelkesedéssel, hogy a tűzijátékra csak kora este kerül sor. Joggal mert, a meghirdetett műsorból ez nem volt egyértelmű, így a műsorvezetőnek folyamatosan szabadkoznia kellett.

 

 hirdetes_810x300  

 

A főleg családoknak és gyermekeknek szánt műsorban helyi szólisták és csoportok léptek fel, több helyen is kínáltak alkoholos és alkoholmentes puncsot is. A gyerekek rendelkezésre állt egy kisebb jégpálya is, amelyet azonban csak kevesen használtak ki. Az érdeklődök megtekinthették a téren felállított betlehemet is, melynek fából készült figurái az elmúlt évben készültek el.

 

 

A jelenlévőket a város polgármester asszonya, Alexandra Pivková köszöntötte. Rövid beszédében elmondta, hogy a város az új évben is a lakosokat akarja szolgálni. Elkészül két kerékpárútvonal, emellett több utca is felújításra kerül. A többség által várt tűzijáték látványosra, de nagyon rövidre sikerült.

 

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!