Több mint húszéves történetének eseményekben leggazdagabb évét zárta 2019-ben a losonci Phoenix Lutetia Polgári Társulás. A hagyományosnak mondható rendezvényei mellett, halálának 100. évfordulójára emlékezve ez évben kiemelt hangsúlyt kapott a Csontváry Kosztka Tivadar, gyógyszerész, festőművész élete és művészete.

 

 

Közel százéves adóságot törlesztve 2019. június 21-én délután egy egyszerű emléktábla került Csontváry egykori gácsi gyógyszertárának épülete elé. A rendezvény a gácsi Szt. Kereszt katolikus templomban megtartott magyar-szlovák ünnepi szentmisével és állófogadással zárult. A 2. világháború óta ez volt az első magyar nyelvű szentmise a templomban.

 

Emléktábla leleplezése Gácson

 

 hirdetes_810x300  

A 2019. június 22-23-án tanulmányi kirándulás Csontváry életének legjelentősebb felvidéki helyszíneit járta be a Losonc – Eperjes – Kisszeben – Igló – Tarpatak – Kakaslomnic – Selmecbánya – Gács – Losonc útvonalon.

 

 

A résztvevők Kisszebenben a szülőházán megkoszorúzták az azon elhelyezett domborművet és emléktáblát, Iglón először a szepesi Művészek Galériában tettek látogatást, ahol Kerényi Jenő szobrászművész alkotta Csontváry szobrot koszorúzták meg, az egykori gyógyszertár épülete előtt emlékeztek a Csontváry életét alapjaiban megváltoztató 1880. október 13-i kinyilatkoztatásra.

 

Tarajkán és a Tarpataki vízeséseknél a „Nagy Tarpatak völgye a Tátrában” c. festményének helyszíneivel és annak történetével ismerkedtek meg a résztvevők Ugyanezt tették Selmecbányán is, ahol a „Selmecbánya látképe” c. festménye elkészítésének valószínű helyszínét járták be. A kirándulás Gácson, a két nappal korábban felavatott emléktáblánál zárult, melyhez odakerült az emlékezés koszorúja.

 

 

A rendezvénysorozat talán legjelentősebb rendezvényét az 2019. október 16-17-én Losoncon és Gácson megtartott kétnapos konferencia jelentette, melynek Losoncon a Kármán József Alapiskola és Óvoda Ráday terme adott otthont.

 

W. Barna Erika

 

Öt előadás hangzott el. W. Barna Erika, grafológus a kecskeméti Cereg-Grafológiai Akadémia társalapítója és vezetője „A sorssal nem lehet tréfálni” c. előadásában kézírása alapján elemezte Csontváry személységét.  Milan Špak, a kassai Művészeti Alapiskola tanára, restaurátor, író, utazó, művészettörténész a  Csontváry sophie perennis perspektívájában címet kapott előadásában a tradíciók, a láthatatlan láttatásának megjelenítéséről adott egy érdekes válogatást.

 

Czakó Ferenc, festmény és bútor restaurátor Pécsről érkezett, 1990 és 1994 egyike volt azoknak, akik részt vettek a teljesnek mondható Csontváry életmű festményeinek restaurálásában. Az előadásában erről, a budavári Csontváry kiállítás előkészületeiről, a hamis Csontváry képekről, és a felfedezéséről szólt.

 

Jozef Ridilla, az eperjesi Kerületi Múzeum munkatársa a Más Csontváry c. előadásában az általánosan ismert felfogástól eltérően értelmezte Csontváry művészetét. E sorok írója Csontváry Nógrádi jelenlétéről tartott rövid előadást. Az elhangzottakat a kassai Gablyasz Andrea szinkrontolmácsolta a résztvevőknek.

 

Milan Špak

 

Jozef Ridilla

 

Jozef Ridilla

 

Kora este a losonci Nógrádi Múzeum és Galéria nagytermében nyílt meg a Nógrád géniusza – Csontváry Kosztka Tivadar c. kiállítás. Ezen négy eredeti Csontváry alkotás, 2 megkérdőjelezhető, de a tulajdonosa által neki tulajdonított festmény, a gyógyszertárából származó tárgyak és dokumentumok voltak láthatóak. A konferenciát másnap Csontváry nyomában vezetett séta és a Csontváry napútja gyermekszemmel c. képzőművészeti verseny legjobb alkotásaiból összeállított kiállítás megnyitója zárta

 

Kiállítás megnyitó a Nógrádi Múzeum és Galéria termében

 

Gácsi séta
A gácsi kiállítás emlékkönyve

 

A rendezvénysorozat szerves részét képezte egy előadássorozat, melynek keretében a Csontváry életművel foglalkozó kutatók ismertették eredményeiket. Ezeknek a losonci Kármán József Alapiskola és Óvoda biztosított helyszínt. A sorozat első előadásaként 2019. március 28-án e sorok írója Csontváry Kosztka Tivadar nógrádi évei c. tartott előadást. Ugyanerről hallhattak a losonci magyar iskolák tanulói és diákjai is 2019. szeptember 25-én a losonci Nógrádi Könyvtárban megtartott előadáson.

 

Végváry Zsófia

 

Baráz Csaba

 

Október 10-én Végvári Zsófia, budapesti művészettörténész, az által alapított festményvizsgálati labor vezetője Csontváry titokzatos múzsájáról, Isadora Duncanról tartott előadást. Bemutatva több általa Csontvárynak tulajdonított festményt is. Más kérdés, hogy ezeket a szakma hamisítványoknak tartja.

 

Egészen egyedi szempontból, a lemeztektonika tükrében vizsgálta Csontváry nagy motívumait Baráz Csaba, a Bükki Nemzeti Park osztályvezetője. Virtuális idegenvezetése során a hallgatók bejárták azokat a helyszíneket, ahol a festőművész elkészítette alkotásait. A sorozatot Gerlóczy Gábor előadása zárta 2019. november 14-én, aki nagybátyja, a Csontváry életművet megmentő Gerlóczy Gedeon életéről és az általa ránk hagyott hagyatékáról szólt. Az előadás részeként bemutatásra került a most megjelent róla írt könyv is.

 

Gerlóczy Gábor

 

A társulás aktívan részt vett a Száz év magány a Napúton c. képzőművészeti kiállítás előkészítésében is, amely losonci Szabó Gyula Emlékházban nyílt október 4-én és több, mint egy hónapig volt látogatható. Alkotói  a budapesti Napút Művészeti Akadémia művészei, Döbröntei Zoltán, Hódosi Helga, Bíró Edina és Kiss Viktor voltak, akik rövid előadásokban ismertették az Akadémia történetét és művészetük tartalmát.

 

Kiállítás megnyitó a losonci Szabó Gyula Emlékházban

 

A Társulás ez évben is megrendezte az Anziksz élőben c. városnézői sétáit, melyeken helyi vezetők kíséretében a Losonc egykori és mai értékeivel ismerkedtek meg. A sorozatot március 31-én az Évfordulók nyomában c. séta nyitotta meg, melyen az 1609, 1769, 1849, 1899 és 1919 évek eseményeinek losonci helyszíneit és emlékhelyeit járták be.

 

A június 30-i séta témái a losonci templomok (református, evangélikus, katolikus, Serly-kápolna) és harangok voltak. A harmadik séta október 20-án Winkler Oszkár, losonci építész nyomában járt, melyen a résztvevők megismerkedhettek a jeles építész losonci épületivel, a pályafutásának kezdetét jelentő losonci gimnáziumtól kiindulva a lakházán keresztül egészen a református temetőben lévő sírjáig. A negyedik séta témáját elődeink iskolái alkották, melyen a 18-20. század losonci iskoláival, azok történetével és helyszíneivel ismerkedtek meg a résztvevők.

 

Városnéző séták

 

 

Folyatta tevékenységét a Csiribiri Játszóház is, amelynek első találkozója április 12-én a húsvért jegyében telt. Június 8-án a „Gyereknek áll a világ…” családi nap keretében az aranymosással ismerkedtek a gyerekek. A legügyesebbek sikerét emléklappal jutalmazták. A november 28-i játszóház az András nap jegyében zajlott. A sorozatot hagyományosan az Ádventi találkozó részeként megrendezett játszóház zárta.

 

Csiribiri Játszóház

  

 

A rendezvényekhez kötődően a Társulás a Csontváry konferencia előadásait egy gyűjteményes kötetben jelentette meg. Füzet készült minden városnéző sétához, és megjelent a Csontváry Nógrádban c. könyv is.

 

 

 

A programokat a társulás tagjai mellett a Szlovákiai Kisebbségi Kulturális Alap (KULTMINOR), a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Gács Község, a Kármán József Alapiskola és Óvoda, valamint Princz József vállalkozó támogatták.

 

Iskolások rajzversenye – kiállítás Gácson

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.