Ha nincs koronavírus, akkor július utolsó hétvégéjén a Nógrádi Nemzetközi Folklórfesztivál 25., jubileumi évfolyamának résztvevőit fogadhatta volna Losonc és vidéke. De a már jóval korábban életbe léptetett korlátozások miatt a szervezők nem kockáztattak, és a nemzetközi fesztivált  július utolsó és augusztus első napján  kétnapos kulturális programmal „váltották ki“.

 

 

A Fehér Hattyú étterem udvara  (1. nap) és a losonci Városliget szabadtéri színpadának nézőtere (2. nap) csaknem teljesen megtelt, jelezve, hogy a rendezvénynek állandó helye van Losonc és környéke folkórszerető közönségének szívében.

 hirdetes_810x300  

 

 

A rendezvény első napján a Nógrád (nép)zene mellett című programjában folkór- és népzenei zenekarok (Temperament Cimbal Orchestra, a gyetvai Podpoľanec folklóregyüttes népi zenekara, a rimakokavai Petra Fizoľu népi zenekar önálló műsorokkal mutatkoztak  be.

 

 

A programot táncház zárta, amit – mint az a másnapi programban is elhangzott – magyar(országi) táncházmozgalomból  vettek át.  A zenét Jaroslav Černák a tánctanítást Roman Malatinec (Podpoľanec folklóregyüttesből) biztosította.

 

 

A második nap esti műsorának első részében a Nógrád kincsei c. folklór műsort láthatták a nézők Roman Malatinec rendezésében. Moderátora a Losonc ismert egyénisége Lukáš Pelč volt.

 

 

A műsorban a losonci Radosť gyermek-néptáncegyüttes, a losonci Ipeľ folklóregyüttes,  poltári Sihelské nővérek énekkar, a bozitai Dubkáčik a poltári Kukučky, a füleki Jánošík  gyermek-néptáncegyüttesek, a füleki Jánošík folklóregyüttes a Ďatelinka népi zenekar, a bozitai Veronika Balážová, a videfalvi Vidovenky női énekkar, a fazekaszsaluzsányi (Hrnčiarske Zalužany) Hrnčiarka folklóregyüttes és a lónyabányai Spievanky énekcsoport léptek fel.

 

 

Valamivel látványosabb volt a műsor, második késő esti része, mely joggal kapta a „Szépség ünnepe“ címet. Valóban az volt!  Ötletgazdája Martin Urban, látványrendezője Adam Lukáč, rendezője Filip Takáč, moderátora Barbora Špániková voltak. Nem lehet eléggé ki hangsúlyozni a fellépők magas színvonalú produkcióit.

 

 

Ebben a műsorrészben lépett fel a fülek Rakonca Néptáncegyüttes a tőle megszokott színvonalú produkcióval (Somogyi táncok, Kalotaszegi táncok). Táncaikat a salgótarjáni Dobroda zenekar kísérte. Egy rövid beszélgetés erejéig helyet és szót kapott a színpadon Varga Norbert, az együttes vezetője is, aki kérdésekre válaszolva a zene és néptánc összetartozást segítő erejéről szólt. A számomra kiemelt élményt adott a nagykürtösi Krtíšan folklóregyüttes műsora.

 

 

A műsor további részében a besztercebányai Partizán ,  a gyetvai Podpoľanec folklóregyüttesek, a telgárti Telgárt női énekkar, a šumiaci Pokošovci népi zenekar, Monika Zapletalová, Andrej Babiar, Juraj Matiaš szólóénekesek mutatkoztak be.

 

 

A Nógrádi Művelődési Központ és Losonc városa által előkészített, a Besztercbányai Kerületi Önkormányzat és a Szlovák Művészeti Alap (Fond na podporu umenia) anyagi támogatásával előkészített rendezvény mindkét napján népművészeti vásár várta az érdeklődőket, melynek szerves részét képezték a kézműves foglalkozások.

 

 

Összefoglalva a két nap ezúttal is a folklór és népművészet ünnepe volt. Függetlenül attól, hogy a magyar nyelv és moderálás most sem kapott helyet.

 

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!