Megalakulásának 100-ik évfordulóját ünnepelte a 101 éves Pro Kultúra Férfikar

Nyitókép: Körkép.sk

Fennállása 101-ik évében ünnepelte megalakulásának 100. évfordulóját a füleki Pro Kultúra Férfikar.  Az időbeli csúszás a tavalyi járványhelyzet miatti korlátozásoknak köszönhető. Optimista hangulatát az is emelte, hogy a kórus van és ma is működik.

Az ünnepi találkozó azt is bizonyította, hogy a férfikórus több mint száz éve magában hordozta és reméljük ma is hordozza a fennmaradás és továbblépés igényét. Hazai viszonylatban is csak kevés olyan magyar szervezetünk van, amely elmondhatja magáról, hogy több mint 100 év él és létezik. A Pro Kultúra Férfikar páratlan a felvidéki magyar kulturális életben. Szlovákia egyetlen magyar nyelvű férfikórusaként működik.

   

Történetének felvázolása természetes része volt a rendezvénynek. A kórus történetét összefoglaló munka tavaly jelent meg, de csak most került bemutatásra. A Füleki Városi Művelődési Központ felújított színháztermének színpadán a szerzők szóltak annak előkészítéséről és tartalmáról.

A könyv nem véletlenül kapta az „Egy (több mint) 100 éves énekkar története” címet. A kórus elődje az 1880-as években született meg a füleki Iparos Egylet kebelében, ahogyan ezt akkortájt nevezték. A fennmaradt néhány adat nem sok, de elegendő arra, hogy tudjuk, voltak és dalaikkal nagyban emelték elődeink ünnepségeinek színvonalát.

A 20. század első két évtizedében nem hallani róluk, de maga az eszme, az igény és azokat magukban hordozó személyek túlélték az időszakot, hiszen 1920 decemberében közülük kerültek ki azok, akik újjáélesztették a kórust.

Elhangzott – több felszólaló részéről is – hogy egy-egy szervezet megmaradásának alapfeltétele az ember. Csak olyan csoport, közösség tud ilyen hosszú ideig megmaradni, amely minden korszakában képes arra, hogy kinevelje azokat az utódokat, akik képesek továbbvinni és átadni a hitet, a gondolatot, az áldozatok vállalásának készségét.

A mai anyagias világunkban a nagy többség úgy gondolná, úgy gondolja, hogy a fennmaradás alapja a pénz. Ez egy reálisnak tűnő, de nagyon hamis meglátás. Egy-egy szervezet fennmaradásában az anyagiak – bár mindig megvolt a jelentősége – sehol és sohasem játszottak meghatározó szerepet. Ennek élő bizonyítéka a Füleki Férfikar, amelynek a megalakulása óta számos problémával kellett szembenézniük, de dicséretükre legyen mondva, mindig megoldották azokat.

Az 1930-as évek közepén közel álltak a megszűnéshez, de némi külső segítséggel tovább tudtak lépni a megkezdett útjukon. Az 1939-45-ös időszak nem egészen volt a kulturális élet támogatója a kórus, tagjainak visszaemlékezése szerint az egyéni szereplésében, és a gondolataiban élte túl az időszakot. De túlélte.

Ezért történhetett meg, hogy az itteni magyarokat ért súlyos megpróbáltatások után is maradtak olyan személyek, akik a Csemadok Füleki Alapszervezetének megalakulása után újra indították a férfikórus működését. Összehasonlításul megemlítve a nagyon sok eredményt, sikert magáénak mondható, az 1930-as években a Füleki Férfikórust is segítő, akkor már közel 100 éves Losonci Dalárda ezt nem tudta megtenni.

A kórus ezt követő működése a törvényszerűen bekövetkező hullámvölgyekkel és hullám csúcsokkal, rövidebb-hosszabb megszakításokkal lényegében folyamatos volt. Aranykorát az 1992 utáni években élte meg, Fehér Miklós karnagy irányítása alatt.

A jubileumi ünnepség egy emlékfa elültetésével vette kezdetét. A kórus egyik legrégibbi baráti kórusa, a Lampart Budafok Vegyeskar a már 40 éves kapcsolat emlékére egy kislevelű hársfát hozott magával, amit közösen a Szabadság tér parki területén ültettek el.

Az ünnepi műsorban a kórus repertoárján szereplő népdalokból, egyházi énekekből, műzenéből, nemzeti énekekből klasszikus slágerekből összeállított blokkok váltották egymást.

A műsorban közreműködött a Budapestről érkezett Dienes Éva mesemondó, a füleki Simon Ágnes  és Simon Lili, akik dalokat énekeltek.

Az egyházi énekek blokkban megemlékeztek az kórus elhunyt tagjairól, akik – mint az elhangzott – remélhetőleg az égi otthonukban énekeltek együtt a kórus tagjaival.

Ugyancsak a műsor keretében köszöntötték a kórust a régi intézményei és képviselői, akik ajándékokat és csokrokat adtak át a kórus vezetőinek. Agócs Attila Fülek polgármestere, Csúsz Péter a Besztercebánya Megye képviselője, Bárdos Gyula Csemadok Országos Tanácsának elnöke, Mézes Rudolf a galántai Kodály Napok főszervezője, Mária Ambrušová a losonci Művelődési Intézet igazgatója, Hajdók Hajnalka a Csemadok Nógrádi Területi Választmányának elnökségi tagja, Szvorák Zsuzsanna a Csemadok Füleki Alapszervezetének elnöke és a Füleki Városi Művelődési Központ munkatársa

Színpadra léptek a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaság küldöttsége is, akik elismerő okleveleket adtak a kórusban leghosszabb ideig működő „in memoriam” és jelenleg is aktív tagjainak.

Az ünnepi műsor utolsó blokkjában összkari művek hangzottak el, a baráti kórusok közreműködésével. Utóbbiak nem az eddig megszokott módon a színpadon álltak, de a nézőtér első soraiban ültek, nevezetesen a már említett Lampart Budafok Vegyeskar, a füleki Melódia Nőikar, a ragyolci Jázmin Nőikar és a Tiszaföldvári Férfikórus.

A ünnepi műsort követően a program kicsit szűkebb körben egy éjszakába nyúló fogadással ért véget. Ezen a vendégkórusok az alkalomra írt dalokkal köszöntötték a fülekieket. Okleveleket és az ugyancsak erre az alkalomra készített tárgyakat kaptak a kórus tagjai és vendégkórusok is.

A nagyon szépen megrendezett programnak számomra csak egy szomorúsága volt, ez a nézőtér „foghíjassága”. Rövid időn belül már másodszor volt alkalmam szembesülni. Néhány hete a Füleki Rakonca Néptáncegyüttes és vendégeinek műsora is „félház” előtt zajlott le. Az elmúlt években számosa alkalommal vettem részt Fülek két „ikonikus” csoportjának bemutatóin, de olyanra, hogy azokon ne telt volna meg a nézőtér nem nagyon emlékszem.

Azt bizonyosra veszem, hogy ennek oka nem a Rakonca és a Férfikar teljesítményében keresendő, ők ezúttal is a tőlük megszokott magas színvonalon léptek színpadra.

Puntigán József