A „tékozló fiú” visszatér és megbocsátást nyer! – Díszpolgári címet kapott Hodossy Gyula József Attila-díjas költő

Nyitókép: Rózsár Vince

A szlovákiai magyar irodalom neves képviselői, köztük Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, Tóth László akadémikus, József Attila-díjas író, költő és Hogya György Talamon-díjas prózaíró örömmel fogadták a megérdemelt elismerést, és pár mondatban köszöntötték írótársukat.

 

Kiemelkedő tevékenysége elismeréseként, és Dunaszerdahely város hírnevének öregbítéséért díszpolgári címet kapott Hodossy Gyula József Attila-díjas költő, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke, a Vámbéry Polgári Társulás igazgatója.

Hájos Zoltán polgármester, A. Szabó László és Karaffa Attila alpolgármesterek adták át a rangos elismerést annak visszajelzéseként, hogy Hodossy Gyula sokat tett a városért felbecsülhetetlen munkájával, hogy a felvidéki magyar kulturális és művészeti események szervezőjeként értékeket hordoz. Tevékenysége, érdeklődési köre rendkívül szerteágazó, az irodalommal összefüggő alkotói, szervezői tevékenység mindig is első helyen volt az életében.

Negyven évvel ezelőtt, 1982-ben a dunaszerdahelyi járási pártbizottság döntése értelmében nem kívánatos személy lett a Dunaszerdahelyi járásban, amelyet el kellett hagynia. Irodalmi-népzenei fesztiválokat szervezett, verseket írt, publikált, amelyekkel a hatóságok és a titkosrendőrség figyelmét is felhívta magára. Elégtételt jelenthet számára, hogy négy évtized elteltével ugyancsak Dunaszerdehelyen vehette át a díszpolgári kitüntető címet és Lipcsey György Munkácsy-díjas képzőművész alkotását, a város kulcsát.

   

Tőzsér Árpád a hír hallatán az alábbi gondolatokkal gratulál az elismeréshez:

Kép forrása: Körkép.sk

„Hodossy Gyula oly régóta és annyira ismert személyisége a szlovákiai magyar kulturális és irodalmi életnek, hogy aki személyesen nem ismeri, azt hihetné, valamikor, régen, még talán Dobos Lászlóékkal, az első irodalmi nemzedékekkel indult, pedig aránylag fiatal ember, nemrég ünnepelte a 60. születésnapját. Ebben a 60 évben azonban, pontosabban Hodossy 60 évének második és harmadik harmadában annyi minden történt kultúránkban és irodalmunkban, ami Hodossy szervezői munkásságához köthető, hogy nem lenne csoda, ha a szóban forgó idő bergsoni tartama (tartalma) megtévesztené az időérzékünket.

Hodossy Gyula mindössze 22 éves, mikor 1982-ben az érsekújvári Csemadok Kultúrház vezetője lesz, s mint ilyen megszervezi a városban a fiatal és kezdő szlovákiai magyar írók első országos találkozóját. S ez bizony még a legsötétebb husáki időkben történt, nem volt tehát akármi, s nem csoda, hogy az Iródia néven 1983-ban szervezetté alakult fiatalok sereglését három év múlva már be is tiltották. Ez volt a kultúraszervező Hodossynak az első, mondhatnánk alapozó tette. Az Iródiát ugyanis csak mint szervezetet tilthatták be, az eszmét, amely ott, Érsekújvárott született tovább vitték a szervezet korábbi tagjai, szimpatizánsai.

 

S ezen az alapon szervezte meg Hodossy később, immár Dunaszerdahelyen, a máig működő Lilium Aurum Könyvkiadót, a Katedra Alapítványt, a Vámbéry Polgári Társulást és Vámbéri Irodalmi Kávéházat, adta ki a Katedra c. lapot és lett a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának sokéves elnöke. A sor hosszú, s még lehetne és kellene folytatni, hisz az író Hodossy Gyuláról például nem is szóltam. Abból az alkalomból viszont, hogy most Dunaszerdahely díszpolgárává avatták, biztosan sokan méltatták írói-alkotói tevékenységét is. Én azonban itt elsősorban a közéleti munkásságáról kívántam szólni, s éppen azt akartam elmondani néhány szóban, hogy kultúrát és irodalmat szervezni legalább annyira a képesség és tehetség dolga, mint jó verseket írni.”

Kép forrása: Rózsár Vince

Tóth László köszöntőjében kiemeli, hogy Hodossy Gyula „a régi építők, a mindenkori városépítők, városépítő polgárok örökét vitte s viszi tovább Dunaszerdahelyen is.“

„Nemrég Hodossy Gyulát köszöntve, olyan gond-viselő embernek neveztem őt, aki eddigi életében mindig sokak: egész szűkebb-tágabb közösségének gondját hurcolta-cipelte magával. És felsoroltam, persze, csak részlegesen sikerült, tevékenységének legfontosabb területeit, csomópontjait, azt, hogy tizenhat-tizenhét éves korától máig hol, miben s hányféle formában nyilatkozott meg minőségteremtő és közösségépítő, irodalom- és művelődésszervező eltökéltsége, lendülete: cserkészszövetség, Lilium Aurum kiadó, különböző, általa teremtett országos jelentőségű lapok, folyóiratok (Cserkész, Katedra, Mizujs, Opus, s legutóbb az Előretolt Helyőrség felvidéki kiadása), alapítványok, egyesületek, díjak, elismerések létrehozása (Talamon Alfonz-díj, Turczel Lajos-díj, Simkó Tibor-díj, Katedra-díj, Katedra Alapítvány, Vámbéry Polgári Társulás, de ott volt a somorjai Fórum Alapítvány létrejötténél is), új szervezeti és tevékenységi formák (Iródia mozgalom, Vámbéry Irodalmi Kávéház, általános iskolai tanulmányi versenyek), Szlovákiai Magyar Írók Társasága, a Vámbéry-kultusz újraélesztése összmagyar és nemzetközi szinten is, alapvető irodalom- és olvasás-népszerűsítő, továbbá különböző hagyománymegtartó és -teremtő kezdeményezések stb.

Egyet azonban nem emeltem ki említett köszöntőmben kellő súllyal: hogy mindezt Hodossy Gyula máig szülővárosában, Dunaszerdahelyen – s ilyképp szülővárosáért is – teszi, a maga területein országos, mi több összmagyar, illetve adott esetben nemzetközi súlyt is adva neki, s kevesek részéről tapasztalható igyekezettel véve ki részét annak köz-, társadalmi-, kulturális, irodalmi-művészeti-szellemi, s mi több: a helyi református gyülekezet híveként – melynek egy időben világi gondnoka is volt – annak hitéletéből is.

 

S ha valaki a környezetemben eszembe juthat Márai Sándor városépítő polgárairól, akkor Hodossy Gyula köztük biztosan az elsők között van. Így a város díszpolgári címét személyében olyanvalaki kapja ma, aki a régi építők, a mindenkori városépítők, városépítő polgárok örökét vitte s viszi tovább nálunk, Dunaszerdahelyen is. Messzire mutató példát adva arra, hogyan is élhet a város az emberben és az ember a városban.”

Hogya György örül, hogy a „tékozló fiú” visszatér és megbocsátást nyer!

„Nem tudok szabadulni jó pár régi kötöttségemtől, így attól sem, hogy régebben egy-egy esemény említésének margójaként meghúztam – akár képzeletben is – az időegyenest, amelyen feltüntettem a kezdőpontot és fokozatosan a többi – a „ponthoz” kötődő – eseményt.

Erre a mostani idővonalra kezdőpontként az ezerkilencszáznyolcvankettes év kívánkozik, te már tudod miért. Ünnepi alkalom ide, ünnepi alkalom oda, díszpolgárrá avatásod kitűnő alkalom arra, hogy megmutassa egy élet mélységét, egy élet tartalmát, egy élet csalódásait és senki se vegye ünneprontásnak, de egy élet elégtételét is.

Ha jól számolom épp negyven év telt el azóta, hogy a „régi rezsim” kitiltott szülővárosodból. Ebben az eltelt negyven évben te megmutattad, hogy a rezsimnek igaza volt! Te ugyanis nem tartoztál belé! Nem voltál és nem is tudtak rákényszeríteni, hogy a részévé válj!

 

Időre volt szükséged (és még ki tudja, mi mindenre?), hogy megmutasd „azok” kit is tiltottak ki, és lám, a sorstól kaptál csodálatos negyven évet.  Az elmúlt negyven évben életeddel, emberfeletti teljesítménnyeddel bizonyítottad tehetségedet, jellemedet, kitartásodat, és most ráadásul nagylelkűségedet is!

 

Igen a „tékozló fiú” visszatér és megbocsátást nyer! Városod visszatér hozzád és te megbocsátasz neki! Végre hozzá tartozol, része lettél, és az idővonal negyven éves ciklusa közös, tiszteletteli egymásra találással zárul.“

Nagy Erika