Nyitókép: Körkép.sk
2023. június 11–18. között kerül megrendezésre a Több mint szomszéd elnevezésű magyar kulturális rendezvénysorozat Pozsonyban.
Ismét magyar szótól lesz hangos a szlovák főváros! Az immár kilencedik alkalommal megrendezendő eseménysorozatot Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége és a Liszt Intézet Pozsony közösen szervezik.


Az idei kulturális fesztivál megrendezésével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót dr. Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete és Venyercsan Pál, a Liszt Intézet igazgatója Pozsonyban. Az eseményen elhangzott, hogy ugyan a rendkívüli gazdasági helyzet erre a rendezvényre is rányomta a bélyegét, ám a szervezők mégis úgy vélik, hogy sikerült egy sokszínű programsorozatot össszeállítani. A hagyományokhoz híven többek között várhatóak koncertek, irodalmi programok, kiállítások, sőt gasztronómiai fesztivál és kézműves vásár is.
Magyarország pozsonyi nagykövete hangsúlyozta, a programösszeállítás során idén is arra törekedtek, hogy mindenki megtalálja a kedvére való műsorszámot, elfoglaltságot. Az eseményen újdonságnak számít a teqball bemutató, ami egy futballhoz hasonló sportág, csak ezt egy speciálisan meghajlított asztalon játsszák.

A Több mint szomszéd elnevezésű magyar rendezvénysorozat a szó nemes értelmében kulturális kikapcsolódás, előadóművészek koncertjei, örömzene, sőt még gasztronómiai „fesztivál” is. Idén is a zenei műfajok sokszínűsége – swing, népzenei vonulat, nóta – jellemzi az eseményt. Nagykoncertet ad mások mellett a Szlovákiában is jól ismert Tóth Vera (Magyarország), de színpadra lép a Group ‘N’ Swing zenekar is.
Maga a rendezvény azért is fontos a felvidékieknek, mert ezáltal Pozsonyban néhány napig ismét a magyar szóé lesz a főszerep…
A rendezők mindenkit szeretettel várnak az eseményre.
Megosztás:
Címkék: „Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Hét Pozsonyban” a Liszt Intézet igazgatója dr. Balogh Csaba Magyarország pozsonyi nagykövete Liszt Intézet Pozsonyban Magyar Kultúrális Hét Magyarország pozsonyi nagykövetsége pozsony Venyercsan Pál
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.