(…)
Most is, a lakosságcsere kapcsán is: tényszerűen elmondják, hogy Csehszlovákia zsarolta ki az egyezményt: így volt. Elmondják azt is, hogy Magyarország végig igyekezett menteni a menthetőt, a legtöbb alkalommal (kivéve mondjuk a Csorba-tói egyezményt és más, hasonló botlásokat) úgy viselkedett, hogy a lehetőségek szerint védje a felvidéki magyarokat.
Így volt.
Azt is elmondják az igazságnak megfelelően, hogy a megtiport Magyarországon Csehszlovákia egyoldalú kampányt folytatott azért, hogy minél több ottani polgárt (az sem volt baj, ha nem tudtak szlovákul) telepítsen át Csehszlovákiába, mivel innen ugyanannyi magyart lehetett ennek alapján kitelepíteni. Nem elhanyagolandó szempont, hogy ezzel lefejezték az ottani szlovákságot.
Ez is megfelel a valóságnak, mint ahogy az is, hogy Magyarország mindent megtett annak érdekében, hogy megakadályozza Csehszlovákiát abban, hogy minél több magyart telepítsen ki innen, a szülőföldjükről.
S most jön az érthetetlen hideg zuhany, a magyarázatra szoruló konklúzió. „Ez a történet akkor ér véget, ha Szlovákia és Magyarország kölcsönösen bocsánatot kér.”
Nem teljesen értem. A „kölcsönös” szóval van gondom.
Az, hogy Szlovákiának (akár Csehországgal együtt) bocsánatot kellene kérnie a történtek miatt, érthető és logikus kérés.
De miért kérjen – és kitől – bocsánatot Magyarország?
Megosztás:
Címkék: Beneš-dekrétumok Csáky Pál csehszlovákia deportálás Facebook kitelepítés lakosságcsere magyarország szülőföld történelem
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.