Tegnap olyan jól kezdődött a nap. Egy megható karategála, sok sikeres eredménnyel, a kézilabdás lányok sikeres mérkőzései, a dunaszerdahelyi birkózó klub 2 országos bajnoki címe.
Aztán elérkezett a várva várt esti DAC mérkőzés. Felöltözve, feltüzelve mentünk Szencre, a „hazai pályára”. A mérkőzésre kiadott Híradó címlapján ez állt: Lépésben felfelé. Sok ismerős, szurkolóbarát, a DAC rigmusok éneklése. Aztán jött a hidegzuhany…
6 gól a hálónkba. Az első negyed óráig bírtuk, ennyi volna a csapatban? Szomorú, de szégyent hoztak ránk szurkolókra a sárga-kék mezt viselő labdarúgók. Mivel a televízió is közvetítette, ezért az egész ország kaján mosollyal vehette tudomásul a vereségünket.
Mi lesz Veled DAC…?
A választ az illetékeseknek kell megválaszolniuk, mi szurkolók klubot, címert soha nem cserélünk! De a véleményünket megmondjuk és ez így lesz amíg világ a világ!
Hiszünk, reménykedünk, bizakodunk, majd csalódunk. Ez a szurkoló sorsa úgy tűnik. Nem szép jövőkép, de az ismert mondás szerint: Küzdeni mindig, feladni soha!
Aki nem küzd, annak nincs helye a csapatban!
Fiataljaink a kispadon vagy éppen más klubokba száműzve. Akiknek jelentene is valamit a sárga-kék szív, nincsenek a pályán.
Hálát adok a Teremtőnek, hogy igaz még nagyon fiatalon, de láthattam focizni Majorost, Libát, Kapkót, Micinecet és a többieket, valamint védeni Vahalát. Az Ő nevük örökre bevésődött a fejembe, nekem ők az igaz dunaszerdahelyi aranycsapat!
Amennyiben nem tudják bebiztosítani, hogy olyan nagyszerű játékosok lépjenek a pályára, mint régen, legalább a szégyentől kíméljenek meg bennünket!
De ne legyünk hálátlanok, van mit köszönnünk is, csak a folyamatos vereség, nyeretlen mérkőzések, lélektelen játék, a klub háza tájáról érkező információk a fiatalokról és a magyar nyelvről elhalványítják a pozitív tetteket.
Mindezek ellenére, csalódottan, kissé megtörve, de teljes szívből mondom:
Hajrá DAC!
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.