Miközben a Grassalkovich palota előtti aluljáróba értem, és azon gondolkodtam, hogyan késhettem le a pozsonyi szabadkőműves páholyokról szóló előadást, halk klarinétszóra lettem figyelmes, mely az aluljáróból felfelé vezető lépcsőhöz közeledve, egyre csak erősödött.
A „felszínre” érve, megtorpantam ugyan, hogy dobjak-e aprót a bácsinak, aki játszik, de végül továbbmentem, majd mégis megálltam, s eldöntöttem, hogy visszamegyek, dobok neki valamit, s megkérem: játssza el nekem, és a hajdan szebb napokat is megélt Pozsony városának, a Krasznahorka büszke vára c. nótát. Még el sem indultam feléje, de mintha a gondolataimban olvasott volna, ellkezdte játszani a kuruc időkről szóló dallamot.
Odaérve dobtam a kalapjába egy kis pénzt azzal a szöveggel, hogy „bizony, nem múlik el többé soha”. Ennek nagyon megörült, beszédbe elegyedtünk, majd mikor elváltak útjaink, újra megszólaltatta hangszerét.
„Rákoczinak dicső kora, nem múlik el többé soha.”
Üdítő érzés volt ezt a nótát hallani koronázó városunkban.
Köszi Laci bácsi! 
🙂
Méry János: Facebook
Megosztás:
Címkék: aluljáró dallam Grassalkovich palota hangszer klarinétszó Krasznahorka büszke vára Méry János Nôta pozsony Szemle
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.