(…) Jóleső érzés, ha odafigyelnek az emberre. Vegyük hát sorjába a dolgokat:

 

1, A cikk mindenről szól, csak a valódi tartalomról nem. Nem a reakciókból kell címlapsztorit gyártani, hanem a tényekről. Őry sorai, Kövér mondatai vagy az én fb történeteim nem fájnak az embereknek, ellenben Bugárék többmilliós titkosított telekspekulációi nagyon is. Célszerű lenne tehát a lényeggel foglalkozni.

 

2, Az utóbbi időben voltak reményteli előjelei egy önálló hang megjelenésének, de tanulságos látni, hogy az Új Szó még mindig bármikor bármit címlapon tálal, ha „erhetes uramék” odatelefonálnak.

 

 hirdetes_810x300  

3, Aranyos, ahogy Szalay főszerkesztő úr éket próbál verni Menyhárt József és közém. Sok sikert hozzá! 😉

 

4, A vélemény és a vita szent. Ha a választópolgár, vagy egy politikus, vagy egy pimasz suhanc kritikát fogalmaz meg a választott képviselővel szemben, tegye azt még oly sarkosan is, akkor arra tessék reagálni, ne a megbántott kisfiút játszani. Az emberek nem arra kíváncsiak, hogy érintette Bugár Bélát xy kritikája, hanem arra, mi újság az R7 alatti földekkel.

 

5, Én elhiszem, hogy fáj, ha az a szlovák közösség, mely politikai nyugdíjba vonulása után alighanem szobrot állított volna Bélának, most darabokra szedi minden mutyinál, de tessék megtanulni együtt élni ezzel. Kiska zászlóbontása után ebből a szavazóbázisból kb. csak az alkalmazottak meg a bűntársak maradnak, ezért újra felértékelődnek a magyarok kegyei. Így még érthetőbbek a sértődött reakciók és az Új Szó bevetése a magyar kritikák kezelésére.

 

6, Aki az összefogást úgy értelmezi, hogy mi majd stiklizünk, ti meg ezt legyetek szívesek elnézni nekünk, és méltóztassatok csendben maradni pusztán annak okán, mert egy asztalhoz ültünk veletek… na azoknak van egy rossz hírem: jobb helyeken ezt hülyének nézésnek nevezik, nem összefogásnak. És vagyunk páran, akik nem szeretik, ha az orruknál fogva vezetnék őket.

 

7, Van egy meglepő hírem. Én összefogáspárti vagyok. Tisztességes emberekkel minden további nélkül. Léván kötöttem már politikai és választási együttműködést hidasokkal, ahogy azt is láttam, miként egyeznek meg járásom erősebb magyar érdekképviselete érdekében annak magyar vezetői. Aztán jött Bugár Béla, és mert épp nem illett bele terveibe az összefogás, hát sajátjai akarata ellenére lesöpört mindent az asztalról.

 

8, Ki kell végre mondani, hogy ma a Felvidéken a magyar összefogásnak egyetlen komolyabb kerékkötője van. Ez pedig maga Bugár Béla személye és praktikái. Némi szükségszerű kompromisszumkészséggel minden más áthidalható, hogy stílusos legyek. Ha távozik a politika világából, az egység megteremtése másodpercek kérdése marad.

 

9, Szeretem a tiszta beszédet és a bátor véleménynyilvánítást, de visszautasítom, ha erőszakkeltéssel vádolnak. Keresztény emberként tudom, mi fér bele és mi nem. Pont ezért ítélem el az átverést, és teszem szóvá a mutyit is.

 

10, Senki likvidációját nem kívánom. Ellenben ha BB politikai likvidálása egyszer bekövetkezik, történjen az akár bölcs visszavonulásból, akár a magyar és szlovák választók általi elzavarása okán, az piros betűs ünnep lesz a felvidéki naptárban.

 

Nagy buli lesz, az egyszer biztos!

 

Gubik László: Facebook

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!