Benedek
  • HUF: 313.77
  • USD: 1.14
  • 4 °C
  • 19 °C
facebook

Demeter Szilárd: Száz év Romániában

Nyitókép: utazas.info/illusztráció

 

Erdély úgy van, hogy nincs, bár igény lenne rá – talán ez az a publicisztikai tételmondat, amit évente leírok. Annak ellenére, hogy ezzel a tételmondattal több problémám is van. Először is: mit értünk Erdély alatt? A történelmi régiót, mentális térképünkön szétszálazva a Partiumtól, Bánságtól, Máramarostól és Székelyföldtől? Székelyföld Erdély része vagy külön egység? Vagy Erdély az a Kárpát-kanyaron inneni része Romániának, amit a trianoni kastélyban megszereztek maguknak „a románok”, hogy azóta se tudjanak vele érdemben mit kezdeni? Netán Erdély tényleg nem létezik, csak fönn a magasban annak a Hazának a részeként?

 

(…) Az én szülőföldem Székelyföld, otthonom Erdély, hazám Magyarország. Románia nem a hazám. Az elmúlt száz évben semmit nem tett azért, hogy hazaként szerethessem, és semmi jelét nem látom annak, hogy a következő száz esztendőben ezen változtatni akarna.

 

Székely vagyok és erdélyi és magyar. Székely vagyok és erdélyi, de magyar. A formális logika eszközeivel nehezen megfogható nyelvi különbség. Az „és” és a „de” egyaránt a konjunkció logikai művelete, pedig két teljesen különböző alapállást írnak le. Ésmagyarnak lenni azt jelenti: természetes, hogy magyar vagyok. Demagyarnak lenni annyit tesz: csak azért is magyar vagyok. Mindkettőt éltem és élem, olykor egyszerre, nem egyszerű mutatvány, a kettős látásban elcsúsznak a fókuszok, hunyorít az ember, nem tisztul a kép.

 

Történelmi tény, hogy száz évvel ezelőtt szétdarabolták Magyarországot. A keleti részét Románia szerezte meg. A szikár történelmi tényeken túl van az élet, az erdélyi élet elmúlt száz éve azt bizonyítja számunkra, hogy Erdélyt elrabolták. Tőlünk, erdélyiektől rabolták el. Az erdélyi románoktól is. Az erdélyi zsidóktól is. Az erdélyi szászoktól és sváboktól is. Velünk együtt rabolták el, hogy aztán kilóra kiárusítsanak minket, szerencsés esetben élősúlyban.

 

Eladták a zsidókat, már azt, aki maradt a második világégés után. Eladták a szászokat. Minket, erdélyi magyarokat is eladtak volna, csak nem volt, aki megvegyen. Talán azért, mert túl csontosak vagyunk, nézem a gyermekkori fényképeimet, apámék, nagyapámék gyermekkori fényképeit, szárad rá a gyomrunk a gerincünkre, de vigyorgunk. Talán annak vigyorgunk, hogy van gerincünk.

 

(…)

 

Nem igaz, hogy csak elszenvedői lettünk volna az elmúlt száz esztendőnek. Mi hagytuk, tehát tettük azzá, amivé lett Erdély, és mi hagyjuk, tehát nem tesszük azzá, amivé lennie kellene.

 

Száz évvel ezelőtt, 1918. december 1-jén 1228 román küldött Gyulafehérváron megszavazta azt a határozatot, amely kimondta Erdély egyesülését az akkori Román Királysággal. Számukra a MÁV ingyenvonatokat biztosított. És amikor rá két hétre a román hadsereg megindult Erdély szíve felé, nem álltunk ellen. Így vettek el a magyaroktól egy országnyi területet, négyzetkilométerre nagyobbat, mint a mai Magyarország. Úgy vették el, hogy odaadtuk. Trianonban erre már csak az áment mondták ki. Trianonban született meg Románia, de Gyulafehérváron fogant, és fogantatáskor az akkori magyar hatalom tartotta a gyertyát.

 

Erdély története azóta Románia története. A legnagyobb hiba az lenne, ha úgy beszélnénk Erdélyről, mintha semmi köze nem lenne Romániához. Erdély az elmúlt száz évben nem létezett, Románia igen. Románia története száz esztendeje rablások története. Kezdődött azzal, hogy Erdélyt elrabolták az erdélyiektől az éhes szemű román politikusok. 1940–1944-ben volt még „egy kicsi magyar világ”, amikor Észak-Erdély és Székelyföld visszakerült Magyarországhoz.

 

Nagyapámék nemzedéke könnyes szemmel emlékezett erre, de nagyapám szerint könnyeik az eladott jobbágyok könnyei voltak, akik siratták az előző jó urat, nem a szabad székely sírt belőlük. A szabad székely egyébként sem bőg, pláne, ha férfi, mondta összeszorított szájjal. Azóta is szorítom a számat, és ugyanúgy elfordulok, ha sírni volna kedvem, mint ahogyan ő akkor elfordult, ugyanúgy fölfelé pislogok, ahogyan nagyapám és apám pislogott fölfelé a Hargitára.

 

(…) Erdélyinek lenni ma azt jelenti, hogy nem vagy anyaországi magyar és nem vagy regáti román. De hogy mik vagyunk, azt nem tudjuk megmondani. Csak magyarnak lenni Erdélyben kevés a jövőhöz, azt jelenti, várjuk, hogy Budapest oldja meg helyettünk a gondjainkat. Amikor majd meg tudjuk fogalmazni, hogy mi is az erdélyiség lényege, akkor lehet Erdélyből az, aminek lennie kell. Akkor lesz ismét értelme annak az ezeréves építkezésnek, amelynek eredményeit sikerült száz év alatt lenullázni. Akkor lesz még ezer évünk.

 

Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális melléklet 2018. december 1-jei számában.

A teljes cikk itt olvasható

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás