(…)  Kováč a Vladimír Mečiar vezette HZDS kötelékéből jött és vajmi kevés jelét adta annak, hogy ´93 márciusától, amikor hivatali idejét megkezdi, ne hű statisztája legyen a mečiari politikai és gazdasági ámokfutásnak.

 

Legnagyobb meglepetésünkre Kováč ennek a várakozásnak nem tett eleget, és már hivatali idejének elején világossá tette, hogy nem a kormányfő által mozgatott bábfiguraként képzeli el az elnöki munkáját.

 

(…)

 

 hirdetes_400x285  

A kettejük közti harc kezdetektől fogva egyenlőtlen volt. Michal Kováč kezében a köztársasági elnököt megillető gyenge jogkörök és a parlamenti ellenzék szimpátiája volt csak, míg Mečiar mögött ott állt az egész apparátus, titkosszolgálatostul, belügy- és igazságügyminiszterestül.

 

(…)

 

Felvidéki magyarként a gyász ellenére hozzá kell tennem, hogy kisebbségi kérdésekben nem tudta vagy nem akarta felvállalni egy újabb front megnyitását, és ellenezte a hivatali ideje alatt megtartásra került 1994-es komáromi naggyűlést. Személyes befolyását is latba vetette, hogy a gyűlés szervezőit meggyőzze a céljuktól való elállástól.

 

Mindezek ellenére olyan politikusként marad meg emlékezetemben Szlovákia első köztársasági elnöke, aki képes volt felvállalni a népszerűtlen szerepet, és a túlerővel is dacolva, nyilvánosan elkötelezte magát a mečiari zsákutcából való visszatérés mellett. Nem akadt senki, aki ugyanabból a közegből érkezve, ilyen változásra, változtatásra lett volna képes. Ha semmi mást nem tett volna elnöki ténykedése alatt, már ez is bőségesen elegendő okot ad arra, hogy emlékezetünkben pártolólag őrizzük meg.

 

(…)

 

Felvidék.ma  – Bárdos Gyula: Az ember, aki mert és tudott is változtatni

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!