A versenypálya után a moziban is verhetetlen a csodaló – Kincsem kritika

A magyar csodakancára még soha nem tettek fel ennyi pénzt – Kincsem már több mint 120 éve az örök vadászmezőkön legelészik, most mégis ismét körülötte forog minden. Minden idők legdrágább magyar alkotásaként Kincsem megkezdte győzelmi futását a magyar mozikban is. 

Vajon mikor jön el az az idő, amikor egy magyar film esetében nem kell mintegy nehezítő körülményként mindenképpen megemlíteni azt, hogy magyar filmhez képest milyen esélyekkel indul? Ez a tendencia szerencsére visszaszorulóban van a magyar film utóbbi években tapasztalt feltámadásának hála. Amikor egy évre több olyan alkotás is jut, amelyek már-már elfeledtetik azt az időszakot, amikor a magyar film szitokszóként funkcionált, amikor az utóbbi két évek Oscar-gáláiról két magyar film is győztesen jöhetett haza, akkor bőven van ok a bizakodásra.

Hogyan mutat a vásznon 3 milliárd forint

   

[stw]

A Kincsem esetében azonban az, hogy magyar film a másodlagos szempont lesz. Az első, a kihagyhatatlan, amire szinte mindenki a legkíváncsibb az nem az, hogy miként lett megfilmesítve a nemzet négylábú kincsének diadalmenete, hanem hogyan mutat a vásznon három milliárd forint? Mert igen, a Kincsem kapcsán nem ok nélkül beszél mindenki először az anyagiakról: Herendi Gábor filmje minden idők legdrágább magyar alkotása. A Filmalap kétmilliárdos támogatása mellé további egymilliárdból készült, ami egy átlagos magyar film nagyjából tízszerese – Hollywoodban ez nevetségesen alacsony költségvetésnek számít.

Itt viszont ennyiből kell blockbustert építeni. Mindezt úgy, hogy teljesen nyilvánvalóan soha nem fogja visszahozni az árát, annak ellenére, hogy nézettségi rekordokat dönt. A filmet egy hónapja mutatták be, azóta több mint 270 ezren látták: ez már most megelőzi az Oscar-nyertes Saul fiát, sőt, 2017-ben jelenleg ez a legnézettebb film Magyarországon.

Mindez pedig forintban kifejezve nagyjából 360 milliós bevételt jelent eddig – ez egy magyar film esetében óriási sikernek számít, még akkor is, ha a költségvetés alig több mint 10 százalékát hozta vissza eddig – bár a film valószínűleg még jó ideig műsoron lesz, ez a szám csak nőni fog. Herendi Gábor rendezőn – akinek a Valami Amerikát is köszönhetjük – is nagy volt a nyomás amiatt, hogy ennyi pénzből hogyan csinál sikeres magyar blockbustert az olyan sokba kerülő, mégis elbaltázott történelmi gigafilmek után, mint a Hídember vagy a Honfoglalás.

A történet

És hogyan készül egy magyar blockbuster? Nem hiába próbálkoztak eddig is a történelmi sztorikkal, itt is egy magyar nemzeti kincs kerül terítékre némi szabadságharc utáni körítéssel. Nemzeti büszkeség ide vagy oda, Kincsem élete azért nem kiált azonnal két órás kalandfilmért – a legyőzhetetlen csodakanca 54 versenyből 54-et nyert – ugyan érdemei vitathatatlanok, de két órán keresztül elég unalmas lenne futamokat nézni. Ezt kell feldúsítani szappanopera szintű romantikus elemekkel, ármánnyal, némi aktuálpolitikával, az osztrák elnyomással és Fluor Tomi Mizujával.

A történet szerint Blaskovich Ernő (Nagy Ervin) gyerekként végignézi édesapja meggyilkolását. A nincstelenné váló nemes huszonöt év múlva sincs a helyzet magaslatán – bérelt helye van a bordélyokban, úszik az adósságban, és egyetlen lovát is elveszti. Ekkor talál rá Kincsemre, az elsőre selejtesnek tűnő állatra, aki nem kell senkinek. Közben Kincsemre licitál apja gyilkosának lánya is, Klara von Oettingen (Petrik Andrea), meglepő módon egymásba szeretnek, Kincsem sorra nyeri a versenyeit, a bonyodalomgépezet pedig beindul.

Történelmi hitelességet ne igazán keressünk a filmben. Herendiék inkább a romantikus kalandfilmek kliséivel dúsították fel a filmet – egy ideig meglepően jól is működik. Kincsem gyakorlatilag csak egy katalizátor, amely elindítja az események láncolatát, a továbbiakban viszont csupán egy szerelmi dráma biodíszlete. A film vége felé egyre inkább eltolódik a hangsúly a szappanopera felé, minden más szálat elnyomva ezzel.

A történelmi kontextus is elsilányul emellett, néhányszor van csak fellibbentve, hogy a ló az elnyomás alatt élő magyarságot is szimbolizálja. Ennél sokkal inkább előtérbe kerül a szerelmi dráma, amely a film végén már egészen kusza örvényként temet maga alá minden egyéb szálat.

A közönség imádni fogja

Herendi ügyes húzással teszi vonzóvá a filmet azok számára is, akik ódzkodnak a poros kosztümöktől: a jelmezek színes forgataga nagyon látványos és jól eltalált, ehhez adja adalékanyagként a steampunk vonalat, de van benne lájk, szelfi, de még vasárnapi zárva tartásos poén is. Való igaz, néha kicsit sok, de az átlagközönség, akinek készült a film, imádni fogja.

Nagy Ervin tökéletes Blaskovich Ernő: dacos, önfejű és felelőtlen, mégis gyorsan a szívünkbe zárjuk a sármos botrányhőst. Jó párost alkotnak Petrik Andreával, akinek szintén jól áll a cserfes nemes lány szerepe – az ő karaktere azonban kissé egysíkú maradt. Kivétel nélkül jók a mellékszereplők is, Keresztes Tamás jól hozza a gyenge jellemű barátot, Rátóti Zoltán rövid, ám annál emlékezetesebb időt tölt a vásznon Blaskovich apjaként, de a többi kisebb szerepekben is a magyar színi élet legjavát látjuk: Makranczi Zalánt, Balsai Mónit, Sherer Pétert, Gyabronka Józsefet, és még sorolhatnám hosszú sorokon át.

A Kincsemben nincsenek hatalmas csavarok és soha nem látott dramaturgiai megoldások. Minden megoldást és fordulatot láthattunk már más filmekben, mégis jó nézni, mert valljuk be: szórakoztat, és – igen, nem lehet ettől a körülménytől elszakadni – különösen jól esik, hogy egy magyar film teszi ezt.  Már-már igazán nagy bizalmat szavaznánk neki… amikor önmaga hibájába esik a végén.

Az utolsó fél órát elnézve az volt az érzésem, hogy a film végére kitaláltak 5-6 féle különböző koncepciót, de biztos ami biztos inkább mindet összegyúrták. Hihetetlen logikai bukfencek és indokolatlan tobzódások vannak a fináléban, a csavaron is csavarnak, aztán visszacsavarják, emiatt pedig komolyan vehetetlenné válik az egyébként egészen ígéretes alkotás.

Pedig minden stimmelt hozzá, hogy jó legyen. A közönség igényét így is ki fogja szolgálni, mert egy átlagnéző számára valóban két óra jóleső szórakozás. Látványos, dinamikus, és vicces is – csak a végkifejletben bicsaklik meg kissé. Hosszú idő után ez az első olyan magyar blockbuster, amire a popcornmozik kedvelői is tódulnak, és erre jelenleg szüksége is van a magyar filmgyártásnak, hogy az egyre ígéretesebb minőségű rétegfilmek mellett olyan szórakoztató magyar alkotás is szülessen, ami a mozikasszáknál is nagyot dobbant.

Polák Zsóka

Nyitókép: Fotó: Fórum Hungary/Szabó Adrienn