Elképzelés nélküli görcsös, körülményes játék jellemezte a DAC nagyszombati vendégjátékát. Az első félidő derekán egy szép ellentámadást követően szerzett gólt az aktuális bajnok, de a sárga-kékek gyorsan, három percen belül egyenlíteni tudtak Abdulrahmannak köszönhetően.

 

A bekapott gól le is hűtötte a kedélyeket a City Arénában.  A jó hangulatú, 4 ezres kulisszához a kilátogató, mintegy 400 vendégszurkoló is hozzájárult. A nagyszombatiak bojkottálni készülnek a Slovan elleni rangadót, így energiájukat a magyar szurkolókkal szemben vonultatták fel. Külön koreót is bemutattak.

 

 hirdetes_400x285  

 

A fordulást követően a DAC játéka teljesen visszaesett. Kalmárt leszámítva alig volt ötlet a csapatban, az új szerzemények sem tudtak hozzátenni a játék képéhez. Előbb Markoski növelte az előnyt a 48. percben, majd a 68.-ban Yilmaz másodszor is betalált.

 

Hyballa ugyan próbált változtatni, alig negyedóra után a rendkívül gyengén játszó Čmelíket Blackman, Abdulrahmant pedig Ayong váltotta, tíz perccel később pedig Koštrna is mehetett zuhanyozni, helyére Ronan érkezett. A játék képe azonban nem változott.

 

 

A Spartak sokkal könnyedebben, gyorsabban játszott, a DAC pedig rengeteg eladott labdával nem és nem tudott felpörögni. Hiányoztak a kapu elé érkező beívelések és a lövések is.

 

A sárga-kékek már második mérkőzésük óta keresik korábbi önmagukat. És ha marad a jelenlegi forma, a tabella második helyét is kénytelenek lesznek átadni.

 

Spartak Nagyszombat – DAC 3:1. Kép: Körkép.sk

 

Kép: Körkép.sk

 

Kép: Körkép.sk

 

Kép: Körkép.sk

 

Jövő héten a Szenice ellen kötelező a három pont.

 

Körkép.sk/KZS

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.