Nyitókép: meccsjegy.fradi.hu

 

A litván Suduva az idegenbeli 2–1-es sikere után hazai pályán is 2–1-re nyert az izraeli Maccabi Tel-Aviv ellen, amivel eldőlt, hogy a Ferencváros a litván együttessel csaphat össze a labdarúgó Európa-liga playoffkörében.

 

A szurkolói kártyával rendelkezők 2350 forintért tudnak jegyet vásárolni a meccsjegy.fradi.hu oldalon.

 

Nagy a különbség a két csapat között az FTC javára, de a zöld-fehérek nem becsülhetik le ellenfelüket. Az ugyanis a Videotonnak sem kedvezett.

 hirdetes_400x285  

 

A Nemzeti Sport összefoglalója szerint a Suduvát 51 éve, 1968-ban – tehát még a szovjet érában – alapították Litvániában, a Marijampole nevű, napjainkban 36 628 főt számláló kisvárosban. A gárda 2002 óta játszik a litván élvonalban, első trófeájára 2006-ig kellett várnia, ekkor megnyerte a Litván Kupát. A bajnokságban sokáig nem tudott „trónra kerülni”, ám a 2017-es kiírásban megtört a jég, s az első helyen végzett az A Lygában, az előző, 2018-as idényben pedig ismételni tudott, s újfent megnyerte a bajnoki címet (majd a hazai Szuperkupát is).

 

A Suduva az ARVI Football Arénában – vagy simán csak Suduva Stadionban – játssza hazai mérkőzéseit, a 2008 júliusában átadott létesítmény 6500 fő befogadására alkalmas.

 

A litván FK Suduva. Kép: Nemzeti Sport

 

Ami a csapat idei selejtezősorozatát illeti, a Suduva a Bajnokok Ligája selejtezőjének 1. fordulójában a szerb Crvena zvezdát kapta, a hazai gól nélküli döntetlen után idegenben 2–1-re kikapott, így hamar búcsúzott a legrangosabb európai kupasorozattól.

 

A kiesést követően jöhetett az Európa-liga második selejtezőköre, amelyben a bajnoki ágon megkapta a San Marinó-i Tre Pennét, s két 5–0-s diadal után 10–0-val ment tovább a harmadik körbe, ahol a Maccabi Tel-Aviv várt rá.
A párharcban a Suduva számított az esélytelenebbnek, ám óriási meglepetésre idegenben rögtön legyőzte az izraelieket (1–2), aztán hazai pályán is 2–1-re nyert, így kettős sikerrel jutott tovább az El negyedik, azaz playoffkörébe. Amelyik alakulat továbbjut, az biztosan ott lesz az Európa-liga 2019–2020-as kiírásának a csoportkörében.

 

Ami az előzetes erőviszonyokat illeti, a Transfermarkt piaci portál a Suduva keretét 5.3 millió euróra taksálja, míg a Ferencvárosét 20.4 millió euróra. A portál szerint a litván csapat legértékesebb játékosa a nyáron érkező, 29 éves brazil Renan Oliveira, aki posztját tekintve támadó középpályás, értéke 1.25 millió euró. Ezzel szemben az FTC legértékesebb játékosa a szintén brazil Isael a maga 1.8 millió eurójával.

 

Fontos azonban hozzátenni, hogy ezek csupán számok, a Suduva ugyanis épp most ütötte ki az FTC-nél is értékesebb, 21.20 millió euróra becsült kerettel büszkélkedő Maccabit. A litván gárda ráadásul sorozatban a harmadik idényében játszhat az Európa-liga playoffkörében, ami rámutat arra, hogy véletlenül sem szabad lebecsülni.

 

A párharc első mérkőzését idegenben kezdi az FTC augusztus 22-én, csütörtökön magyar idő szerint 19 órakor. A visszavágót egy héttel később, augusztus 29-én (csütörtök) 20 órától rendezik meg a Groupama Arénában.

 

Körkép.sk/nemzetisport.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!