Döntetleneztek a sárga-kékek a kupadöntőbe jutásért vívott párharc első felvonásán. Schäfer szép góllal megszerezte a vezetést, majd a csapat három kapufát is lőtt még, de a szívós rózsahegyiek a második félidőben kiegyenlítettek, így most ők várhatják kedvezőbb helyzetből a visszavágót.

 

Bernd Storck mindössze egy helyen nyúlt bele az összeállításba a szombati bajnoki mérkőzéshez képest.

 

Slovnaft Cup: Rózsahegy csapatát fogadja a DAC a Mol Arénában

 

 hirdetes_400x285  

Támadó felfogásban kezdte a meccset mindkét csapat. A 10. percben megszerezték a vezetést a hazaiak! Schäfer a tizenhatos sarkánál szerzett labdát, majd megindult a büntetőterület közepe felé, és három embert lerázva magáról a kapu kellős közepébe tüzelt – 1:0.

 

Három perccel később már két gólra növelhették volna a vezetést, de Ramirez csak a kapufát találta el.

 

Kép: dac1904.sk

 

A 28. percben ismét Schäfer villant, erős lövése a felső léc és a kapufa találkozásánál csattant, de a labda kifelé pattant. Ezt követően leült a mérkőzés.

 

A szünetben Divković a kabinban maradt, Bernd Storck pedig Bednárt küldte pályára, majd a 63. és a 70. percben is nagy gólhelyzetet dolgozott ki a DAC, de nem sikerült betalálni.

 

Aztán, ahogy ez lenni szokott: jött a feketeleves. A 84. percben egyenlített a Rózsahegy. Boateng labdavesztése után a frissen pályára lépő Brenkus vette be egy lapos lövéssel Jedlička hálóját – 1:1.

 

A fordításra szinte azonnal megvolt a lehetőség: Sharani négy perccel a rendes játékidő vége előtt a jobb kapufára fejelte a labdát, de a lepattanó sokkal nagyobb helyzetbe hozta Kalmárt, aki ajtó-ablak helyzetben fölé bombázott.

 

Egy újabb gól kellett volna ahhoz, hogy egy fokkal nyugodtabban utazhasson Storck csapata egy hét múlva a visszavágóra, de sajnos be kellett érniük a döntetlennel.

 

A másik ágon a Slovan az Aranyosmarótot 4:1-re legyőzte, így már szinte biztos, hogy a Slovnaft Cup döntőjében van. A DAC és a Rózsahely között viszont továbbra is nyílt a küzdelem. A visszavágón azonban gólt fog kelleni rúgni a továbbjutáshoz.

 

fcdac.sk/Körkép.sk

Megosztás:
Címkék: DAC-Rózsahegy

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!