Nyitókép: fcdac.sk

 

A bajnoki címért zajló küzdelmek második fordulójának felsőházi derbijét Nagyszombatban rendezik. A tabella ötödik helyén tanyázó Spartak a jelenleg második DAC-ot fogadja.

 

A Dunaszerdahelyiek 11 pont hátrányban vannak a Slovan mögött. A nagyszombati Spartak ellen azonban jó a sárga-kékek mérlege, hiszen a legutóbbi három, jelenlegi ellenfelükkel való idegenbeli mérkőzéséüket megnyerték.

 

 Egy intenzív felkészülés áll mögöttünk, amely során alaposan felkészültünk az ellenfelünkből, amely nagy játékerőt képvisel. Tisztában vagyunk vele, hogy ez egy rangadó, amelyen diadalmaskodni szeretnénk, hogy jó hangulatban mehessünk a válogatott mérkőzések miatti szünetre. Egy természetes borítással rendelkező, szép stadionban lépünk pályára, ahol szívesen futballoznak a játékosaink” 

 hirdetes_810x300  

 

– nyilatkozta a DAC honlapjának a csapat 58 éves vezetőedzője.

 

Ami az ellenfelet illeti, a Nagyszombat az elmúlt időszakban kétszer cserélt vezetőedzőt, és utolsó két mérkőzését elveszítette.

 

A találkozóval kapcsolatos pikáns összefüggés, hogy a Spartak szurkolói korábban ellopták a MOL Arénából az YBS fanklub fő molinóját. Kérdés, hogy felbukkan-e a molinó ma a stadionban, üzenve ezzel a magyar szurkolóknak.

 

A mérkőzés 16.00 órakor kezdődik, televízióban az Orange sporton vagy interneten a fortunaliga.tv-n követhetjük figyelemmel.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!