Nyitókép: Twitter (Jamie Carragher)

 

Frissítve: 21.24 Eredetileg kedd este 21.00 órakor kellett volna kezdődnie a Chelsea – Brighton & Hove Albion Premier Leeague mérkőzésnek, de a kezdés elhúzódik.

 

A Szuperligában való indulás miatt feldühödött Chelsea szurkolók ugyanis elállták a saját csapatukat szállító autóbuszt, így titlakozva a klubtulajdonos lépése ellen.

 

 hirdetes_810x300  

 

 

Mint ismert, tegnap 12 csapat bejelentette, hogy külön bajnokságot indít, melyhez további három gárda csatlakozhat. A Real Madrid elnökének vezetésével Szuperliga néven induló sorozat bejelentése óriási ellenállást váltott ki nemcsak az UEFA, a FIFA, a nemzeti bajnokságok és a válogatott szövetségek, de legfőképp a szurkolók körében. Többen nyíltan megfenyegették saját klubjaikat, hogy hátat fordítanak nekik, ha meg merik tenni a lépést.

 

Orbán Viktor: Magyarország is kiáll a Szuperliga létrehozása ellen

 

Kedd folyamán már arról cikkezett a brit sajtó, hogy a Chelsea és a Manchester City mégis inkább kiléphet a Szuperligából.

 

Kedd estére a Chelsea és a Manchester City hivatalosan is bejelentette, hogy marad az eredeti keretek között, és otthagyja a Szuperligát.

 

21.21-kor érkezett a hír, hogy már nem Woodward a Manchester Uniter ügyvezető alelnöke. Az MU szintén a 12 csapat egyike volt.

 

21.23: Andrea Agnelli, a Juventus elnöke sem a klub első embere már.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.