Nyitókép: fradi.hu

 

A Ferencváros kedden kora este az 51-szeres skót bajnok Celtic Glasgow vendégeként lép pályára a labdarúgó Európa-liga csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában.

 

A két együttes tavaly a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában ugyanígy a Celtic Parkban találkozott egymással, a koronavírus-járvány miatt akkor mindössze egyetlen mérkőzés döntött a továbbjutásról. A magyar együttes a zárt kapus összecsapáson Sigér Dávid és Tokmac Nguen góljainak köszönhetően 2-1-re diadalmaskodott, később pedig kiharcolta a főtáblára kerülést a legrangosabb európai kupasorozatban.

 

Ezen a találkozón szakadt meg a Celticnek egy sorozata, ugyanis korábban magyar csapattól nem kapott ki hazai pályán, ezt megelőzően hat ilyen találkozójából ötöt megnyert, egyszer pedig döntetlent játszott. A Ferencvárosnak sorozatban a második skóciai sikere volt a tavalyi, az UEFA Kupa 2004/05-ös kiírásában a Hearts vendégeként nyert 1-0-ra.

 hirdetes_810x300  

 

Ezúttal az Európa-ligában találkoznak a zöld-fehér csapatok, mindkét gárda első pontjaira hajt az idei kiírás csoportkörében: a magyar bajnok a nyitófordulóban ugyan vezetett a Bundesliga előző kiírásában hatodik Bayer Leverkusen otthonában, de 2-1-re kikapott, míg a La Ligában legutóbb ugyancsak hatodik Real Betistől hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett.

 

A Celtic az első fordulóban kétgólos előnyről 4-3-ra kapott ki Sevillában, a másodikban pedig 4-0-ra maradt alul a vendég Leverkusennel szemben, így minden főtáblás csapat közül a legtöbb gólt kapta.

 

A harmadik fordulós összecsapást azért rendezik csütörtök helyett kedden, mert a skót fővárosban az ENSZ éghajlatváltozási konferenciát tart.

 

A 16.30 órakor kezdődő mérkőzést a dán Jakob Kehlet vezeti, az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!