Nyitókép: dac1904.sk

 

Továbbra sincs vezetőedzője a DAC-nak. A portugál Joao Janeiro hiába vezette ki az európai kupaporondra a csapatot, a klubvezetés mégsem hosszabbított vele szerződést.

 

Vladimír Weiss, akit portálunk mellett szinte a teljes szlovák sajtó a sárga-kékek új vezetőedzőkének tekintett, a legutolsó utáni pillanatban végül mégis maradt a Slovanban.

 

A Körkép.sk elnézést kér olvasóitól

 hirdetes_810x300  

 

A DAC számára közben hétfőn befejeződik a nyári pihenő és megkezdődik a felkészülés a három hét múlva, július 7-én rajtoló Európa Konferencia Ligára. Hogy ki lesz az ellenfél, az a jövő hét keddi, június 14-én, délután 2 órakor kezdődő sorsolásból derül ki.

 

A keret rendelkezésre álló tagjai június 13-án délután találkoznak ismét a nyári szünet után, ezt követően Győrbe utaznak orvosi vizsgálatokra és erőnléte felmérésekre, számol be róla a klub holnapja.

 

Felkészülésük hazai környezetben zajlik majd. Ami már tudható, hogy  Martin Vantruba és Thibaud Verlinden nélkül, akiket elengedte a DAC, az argentin Luciano Vera pedig kölcsönbe hazája másodosztájú bajnokságáva távozott.

 

A válogatottbeli kötelezettségeiknek eleget tevő Cesar Blackman, Eric Davis, Andrejs Ciganiks, Nikola Krstović, Sainey Njie, Malý Matúš, Sebastian Nebyla és Veszelinov Dániel egy héttel később csatlakozik a többiekhez.

 

A Garamszentkövesd elleni június 18-i első felkészülési mérkőzésen tehát még rendkívül tartalékosan lép majd pályára a csapat. A további nyári felkészülési mérkőzések:

 

Június 22-e, szerda: DAC- Slovan (DAC Akadémia)
Június 25-e, szombat: az ellenfél kiléte egyeztetés alatt
Június 30-a, csütörtök: DAC-Paks (MOL Aréna)

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!