Nyitókép: Facebook live, dac reprofoto

 

Az eladott jegyek alapján a klub PR menedzsere szerint félház sem várható a DAC Cliftonville elleni holnapi Európai Konferencia Liga mérkőzésén Dunaszerdahelyen. A találkozó 20.30 órától kezdődik a MOL Arénában.

 

Szezon- és európai kupaszereplés előtti sajtótájékoztatót tartott a DAC július 6-án, szerda délután. Szóba került a Cliftonville elleni várható nézőszám, a nemzetközi kupaszerepléssel kapcsolatos célok, a várható játékstílus, a csapat körüli mozgás, azaz az érkezők és távozók kérdése, Kalmár Zsolt egészségi állapota, valamint a bajnoki cím megszerzésének lehetősége is.

 

Adrián Gula frissen kinevezett vezetőedzőnek ez lesz az első tétmérkőzése a csapattal. A sajtótájékoztatón elmondta, hogy önbizalommal telve, ugyanakkor alázatosan és motiváltan várják a holnapi találkozót, bízva abban, hogy sikerül a továbbjutás.

 hirdetes_810x300  

 

Dominik Kružliak csapatkapitány úgy fogalmazott, hogy az egész öltöző várja már a találkozót.

 

„Elszántak, motiváltak vagyunk, otthon játszunk, a szurkolóink előtt. Bízunk abban, hogy győzni fogunk“

 

– mondta.

 

Dominik Kružliak csapatkapitány. Kép forrása: Fb live, reprofoto

 

Hozzátette, hogy négy hetes felkészülésen vannak túl az új vezetőedzővel. Bár nem volt hosszú ez az időszak, de szerinte mentálisan és fizikálisan is kellően felkészületek a nemzetközi kupaszereplésre és a következő szezonra is.

 

A holnapi találkozó várható taktikájával kapcsolatbab Gula annyit árult el, hogy sok mozgásos gyors, előre törő játékukkal szeretnék maguk alá gyűrni északír ellenfelüket.

 

A vendégcsapat várhatóan öt védővel és két csatárral a gyors ellentámadásokra épít majd.

 

„Erőszakos, agresszív játékuk van, szeretik a hosszú labdákat, de mi tudunk az ilyen ellenfél ellen játszani. Gyorsak, kellően agresszívak vagyunk mi is ahhoz, hogy győzzünk és örömet okozzunk a szurkolóinknak“

 

– vázolta Gula.

 

Adrian Gula vezetőedző. Kép forrása: Fb live, reprofoto

 

A várható összeállítást illetően elmondta, hogy Kalmár Zsolt nem játszhat, a támadóként bevethető Szendrei sem lesz még kész, de Njie már bevethető és elképzelhető, hogy pályára is lép. A kapuban Ricardora nem számíthatnak, mint ahogy Balicra sem, akinek időre van szüksége a felépüléshez. A többiek azonban egészségesek.

 

Németh Krisztián PR menedzser újságírói kérdésre elmondta, hogy vannak még jegyek a találkozóra. „13 ezer főt várjunk, de a reális 4-5 ezer ember lehet,“ mondta.

 

Gula szerint a DAC erőssége a labdatartás és a kombinációs játék, mely remélhetőleg meghozza majd az eredményt és saját fegyverükkel lehetnek sikeresek a szigetországi csapat ellen, mely legutóbb alig maradt csak le a bajnoki címről. „Elővigyázatosak leszünk, ugyanakkor gyors, attraktív játékkal szeretnénk kiszolgálni a szurkolóinkat“ – zárta a holnapi meccselemzést a vezetőedző.

 

Dominik Kružliak csapatkapitány is abban bízik, hogy hatékonyak lesznek és gyorsan gólt tudnak majd rúgni.

 

A sajtótájékoztató további részében a következő szezon előtti elvárásokról és a még várható játékosmozgásról is szó esett, immár Jan Van Daele sportigazgató jelenlétében. Erről külön cikkben számolunk majd be olvasóinknak.

 

Körkép.sk

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!