Nyitókép: Körkép.sk

 

Holnap fontos mérkőzés vár a Ferencvárosra és a DAC-ra is. A zöld-fehérek a Slovan legyőzésével már legkevesebb 3 millió eurót kerestek, és biztosan bejutottak legalább az Európa Konferencia-liga csoportkörébe. A cél azonban ezúttal is a BL, melyhez előbb az azeri Quarabagot kell legyőznie a Fradinak, majd ezt követően a Sheriff Tiraspol-Vitkroia Plzeň párharc győztesét.

 

A Ferencváros szurkolói ezúttal sem bíznak semmit a véletlenre. Kubatov Gábor, az FTC klubelnöke szerint már most biztos, hogy telhtáz, több mint 20 ezer néző űzi, hajtja majd a csapatot a Groupama Arénában, ahol természetesen a Körkép.sk is jelen lesz.

 

 hirdetes_810x300  

Előtte azonban még idegenben kell helyt állniuk. Az azeri rekordbajnok szintén teltház, 30 ezer néző előtt kísérelheti meg Bakuban a továbbjutást. A találkozó 18.00 órakor kezdődik.

 

A csapattal kapcsolatos zuhanyhíradós hír, hogy a Fradi ajánlatot tett a DAC-ból is ismert, nem a profi hozzáállásáról híres, ám vitathatatlanul gólerős csatárnak, a kameruni Didier Lamkel Zének.

 

És ha már DAC, az RTVS tegnap bejelentette, hogy műsorra tűzi a csapat következő nemzetközi mérkőzését is, ami szintén pluszbevétel a csapatnak. Nem beszélve arról, hogy az M4 sport is fizet a közvetítési jogokért. A román Bukarest elleni találkozó 20.30 órakor kezdődik, természetesen a Körképpel a lelátón. A DAC-nak immár a visszatérése után azonnal jó formába lendülő Kalmár Zsolttal minden esélye megvan a továbbjutásra, ami a sárga-kékek legsikeresebb nemzetközi kupaszereplése lenne.

 

Az RTVS által közvetített Slovan-DAC egyébként a legnézettebb műsor volt a szlovák televíziós piacon, 24 százalékos részesedésével, ami 355 ezer tv-nézőt jelent.

 

Körkép.sk

Megosztás:
Címkék: DAC Fradi

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.