Egy földalatti parkolót is magában foglaló új toronyház alapozási munkálatai közben bukkantak az ősi maradványokra – értesült szerdán a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.

 

Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) három archeológus szakemberre bízta a feltárást, akik szerint egykor a Földközi-tengeren utazó tengerészeket szolgálhatta a tengerparton emelt erődítmény.
Az épület termeiben embereket és állatokat ábrázoló agyagfigurákat, bronzfegyvereket és importált kerámiaedényeket is találtak, amelyek a Ciprussal és más mediterrán területekkel való szoros kapcsolatokra utalnak. A kikötői citadella mellett valószínűleg raktárak is állhattak egykoron.
A kánaánita erőd rávilágít a város távoli múltba vesző történetére, stratégiai tengerparti helyzetéből adódó jelentőségére. „A tengerpartok mentén hajózó tengerészek közigazgatási központja lehetett egykor az épület” – közölte az ásatást irányító Nimród Gacov, Jakov Amicur és Ron Beeri a Ynettel.

 

Az idők során legalább négyszer leégett az erődítmény, és mindannyiszor újjáépítették. A tüzek maradványai között rengeteg gabonaféle, hüvelyes növény és szőlő nyomait találták meg, amiből következtetni lehet a tengerészek által szállított árukra.
A nahariai hatóságok azt tervezik, hogy az ásatás befejezése után a majdan felépülő toronyház földszintjén közszemlére teszik a régészeti feltárás eredményeit.

 

 hirdetes_810x300  

MTI

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!