Sorsoltak a férfi vízilabdázók olimpiai selejtezőtornájára. A magyar válogatott a szlovákkal és a románnal azonos csoportba került. A hatosból négy csapat jut tovább, majd a másik csoport továbbjutóival keresztbejátszás dönt a riói olimpiára való kikerülésért.

 

A belgrádi Európa-bajnokság zárása után megtartott eseményen Benedek Tibor szövetségi kapitány bronzérmes együttese az Eb-8. oroszok mellett Kanadával, Franciaországgal, Romániával és Szlovákiával került azonos csoportba az olaszországi Triesztben április 3. és 10. között sorra kerülő tornán, amelyen a négy legjobb nemzeti együttes jut riói kvótához.

 

Az előzetes esélylatolgatások alapján az orosz csapat tűnik a magyar válogatott legnehezebb ellenfelének.
A két hatosból négy-négy csapat jut tovább, majd keresztbejátszanak egymással, azaz az egyik csoport első helyezettje a másik negyedik helyezettjével csap össze a negyeddöntőben az ötkarikás indulási jogért. A másodikok pedig a harmadik helyezettekkel találkoznak.

 

 hirdetes_810x300  

A női selejtezőtorna sorsolásán nem volt érdekelt a magyar csapat, mivel Európa-bajnoki címével biztosította részvételét a riói játékokon.

 

A riói olimpia férfi selejtezőtornájának csoportjai:

 

Group A: MAGYARORSZÁG, Kanada, Oroszország, Franciaország, Románia, Szlovákia
Group B: Olaszország, Kazahsztán, Dél-afrikai Köztársaság, Spanyolország, Németország, Hollandia

 

MTI/Körkép.sk

Kép: trollfoci

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!