Elégedett a magyar válogatottak szereplésével a belgrádi Európa-bajnokságon a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, ugyanakkor bírálta a hazai edzőket az esemény iránti érdektelenségük miatt. Kemény Dénes az M4-en azt is bejelentette, hogy a jövőben korlátozni fogják a légiósok számát a bajnokságban.

„Rendkívül elégedett vagyok az Európa-bajnoki szerepléssel. Okkal bízhatunk benne, hogy a férfi válogatott sikerrel veszi a kvalifikációs tornát, és így valószínűleg teljes létszámban, két csapattal képviseltetjük majd magunkat Rióban. Nem örülünk, hogy a csapatsportágak közül egyedüliként szereztünk olimpiai indulási jogot, de mi a saját dolgunkat jól csináltuk” – mondta Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke az M4 Sport stúdiójában.

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke ugyanakkor éles bírálatot fogalmazott meg a magyar edzőkre vonatkozóan, akik szerinte nem mutattak túl nagy érdeklődést a kontinensviadal iránt.

„Nagyon szeretném, hogy nagyobb lelkesedés legyen a magyar edzőkben. Meglepett, hogy milyen kevés hazai edző látogatott el a két hét alatt Belgrádba. Nem Reykjavikban vagy Vlagyivosztokban volt az Európa-bajnokság, hanem mintegy négyórányi autóútra. Számolgattam a lelátón a magyar edzőket, de sajnos nem jutottam sokáig. Ez nekem egy komoly csalódás volt, gondolkodom, hogy mit lehet ez ügyben tenni. Nagyon jó lenne, ha belülről jönne a lelkesedés, és nem kellene külső eszközökkel motiválni az edzőket.”

 

Kemény Dénes azt is kiemelte, hogy szeptembertől komoly változásokat vezetnek be, korlátozzák a légiósok számát a magyar bajnokságban. „A csapatok érdekében úgy döntött az elnökség, hogy a következő bajnokságtól csak két külföldi szerepelhet a magyar klubcsapatokban. Például csak az a honosított vagy kettős állampolgár játszhat magyarként, aki nem szerepel másik nemzet válogatottjában.”

 hirdetes_810x300  

 

telesport.hu

Nyitókép: mob.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!