Mintegy 150 tanár álldogál a Kormányhivatal épülete előtt Pozsonyban, kezükben „Tanár vagyok” feliratú táblával, arra várva, hogy találkozhassanak az ott ülésező miniszterekkel.

 

Mint mondták, azért várakoznak az épület előtt, hogy emlékeztessék a hivatali vezetőket arra, hogy azért vannak ott, hogy mindent megtegyenek az oktatásügy helyzetének javításáért, mivel kormánytisztviselőként ez a feladatuk.

 

A gyülekezőnek csendes tiltakozás jellege volt, ezzel jelezve, hogy a kormány is hallgat. „Ez egy üzenet a miniszterelnöknek, hogy az elmúlt 4 évben vajmi kevés szó esett az oktatásügyről, nem volt közbeszéd tárgya.” – mondta Branislva Kočan a Szlovákiai Tanárok Kezdeményezésének (ISU) tagja.

 

 hirdetes_810x300  

Ahogy arról korábban beszámoltunk, pénteken, február 5-én délután Komáromban élőlánccal fognak tüntetni a pedagógusok.

 

teraz.sk, Körkép.sk

Nyitókép: teraz.sk, archív felvétel

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!