Az országos bajnokság egy kvalifikációs verseny, amit a nemzetközi szövetség figyelembe vesz, és olimpiai részvételt lehet vele szerezni, mondta Kiss László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. 

 

Az úszóválogatott szövetségi kapitánya hozzátette, igaz, hogy lesz még egy Európa-bajnokság, ahol szintén meg lehet szerezni a részvételt, de ahogy fogalmazott, „két lehetőség, több mint egy”.

 

Hosszú Katinka kijelentette, nem vesz részt az országos bajnokságon, így csökkent az esélye, hogy a női váltó már most megússza az olimpiai szintet.

 

 hirdetes_810x300  

 

A szövetségi kapitány szerint Hosszú teljesen elkülönült a magyar úszósporttól. Kiss László hangsúlyozta, nem érti miért romlott meg a kapcsolat, hiszen korábban tanácsot kértek tőle, amit meg is köszöntek, jó volt a kapcsolat, és Katinka és a férje is minden szakmai elismerést megkap Magyarországon.

 

 

 

A szövetségi kapitány általában nem időpontot kér, hanem időpontot ad, mondta Kiss, de ez nem presztizskérdés. Azért döntött amellett, hogy folytatja a szakmai munkát, mert nagyon sokan hívták, és bátorították, kérték, hogy ne mondjon le.

 

 

 

A szakember szerint egyébként nem igaz, hogy a magyar körülmények annyival rosszabbak lennének, mint az amerikaiak, arról nem is beszélve, hogy idén is kilenc edzőtábort szerveztek az Egyesült Államokban, hogy a felkészülés a legjobb körülmények között történhessen.

 

 

Kiss László hangsúlyozta, február végén, március elején átadják a felújított Komjádi uszodát, ahol világszínvonalú körülmények között készülhetnek az úszók. A szövetségi kapitány azt mondta, továbbra is bízik abban, hogy rendeződhet a kapcsolat Hosszú Katinkával, ahogy fogalmazott: „a remény hal meg utoljára”.

 

 

A szakvezető ekkor élő adásban is megpróbálta felhívni Hosszú Katinkát, de az úszónő nem vette fel a telefont.

 

 

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, Hosszú Katinka jelenleg csak a MOB képviselőivel tárgyal.

 

 

atv.hu

Nyitókép: 24.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!