A spanyol származású Oscar Corrochano a németországi Hanauban született, játékosként alacsonyabb osztályú német klubokban szerepelt, majd 30 éves korában indította el edzői karrierjét. Áll az MLSZ pénteki közleményében, melyet honlapján tett közzé.

 

Az Eintracht Frankfurt korosztályos csapatainál kezdte meg edzői pályafutását, majd 2012-ben, UEFA Pro licences edzői képesítése megszerzése után a német másodosztályú Regensburg vezetőedzője lett. Innen a német szövetség alkalmazásába került, az U21-es válogatott másodedzője volt a 2013-as U21-es Európa-bajnokság végéig, ezt követően a Frankfurt Bundesliga I-es együtteséhez került hasonló pozícióban, Armin Veh vezetőedző segítőjeként. Az Eintracht ebben az időszakban nyolcaddöntőt játszott az Európa Ligában, valamint negyeddöntőig jutott a Német Kupában. Tavaly júliusban a Bayern Münchenhez került játékosmegfigyelőként, innen szerződött a Magyar Labdarúgó Szövetséghez.

 

 

Már munkához is látott

 hirdetes_810x300  

 
Oscar Corrochano a napokban kezdte meg munkáját Telkiben, jövő hét elején edzőtáborozást tart az 1998-as születésű játékosokból álló U18-as válogatottnak, amely nyártól U19-es válogatottként készül az őszi Eb-selejtező tornára.

 
– Az első benyomásaim nagyon pozitívak, remek kollektíva dolgozik Telkiben, örülök, hogy Bernd Storck invitálására tagja lehetek a stábnak – mondta az mlsz.hu-nak a frissen kinevezett szövetségi edző. – A magyar labdarúgásnak mindig is voltak nagyszerű játékosai, szeretnék segíteni abban, hogy az utánpótlás a jövőben is kiemelkedő labdarúgókat adhasson a válogatottnak. A korosztályos csapatomnál jövő héten kezdjük a közös munkát, az első napokban a játékosok megismerése, a személyes kapcsolatok kialakítása lesz a legfontosabb feladat, a későbbiekben pedig az Eb-selejtező sikeres megvívása kerül középpontba.

 
– Nagy öröm számomra, hogy egy széles látókörű, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, az utánpótlásfutballban jártas szövetségi edző érkezett az MLSZ alkalmazásába, aki örömmel vállalta a feladatot, és igazi kihívásként tekint a rá váró munkára – mondta a szakember kinevezéséről Bernd Storck sportigazgató. – Oscar Corrochano elsődleges feladata a jelenlegi U18-as válogatott felkészítése az őszi Európa-bajnoki selejtezőkre, de emellett természetesen részt vesz a többi korosztályos csapat munkájában is.

 

 

mlsz.hu

Nyitókép: mlsz.hu

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!