A markolók és teherautók már mind megérkeztek, a kisebb munkáknak pedig neki is láttak. A lelátón, a székekkel kezdenek, aztán jöhetnek a földmunkák is. Októberig tart a bontás, akkor indulhat is az új, 21. századi aréna építése – adta hírül a Hirado.hu.

 

Sorra érkeznek a munkagépek a Puskás Ferenc stadion területére, 50 ezer köbméter beton és vasbeton vár a bontásra és csaknem 180 ezer köbméter földet fognak megmozgatni. A területet lezárták, hogy idegenek ne jöhessenek be a bontás idején. Először a lelátók székeit szerelik le, a nagy munka – a lelátók és a pálya teljes eltüntetése – csak ezután következik. A törmelékek nagy részét újrahasznosítják, a bontás várhatóan októberig tart.

 

Ezután megépülhet az új, 65 ezer férőhelyes Puskás Aréna. A tervek szerint háromszintes, fedett lelátós lesz, atlétikai pálya azonban nem épül, mert attól a nézők jóval távolabb kerülnének a focipályától. A futballaréna karaktere felidézi majd a régi stadiont, ahol a névadó, Puskás Öcsi is focizott, ugyanakkor egy teljesen új, 21. századi stadion lesz, a mostanihoz hasonló lépcsős járatokkal. Az épület körül 120 embermagasságú forgókapu lesz egyenletesen elosztva, hogy gyorsan bejussanak a nézők.

 

 hirdetes_400x285  

Az alapvető koncepció mindenképpen az volt, hogy a meglévő stadionból olyan meglévő karaktereket mentsünk át, amelyek megidézik a régit, azok számára, akik korábban jártak a stadionban, az újak számára pedig egy teljesen egyedülálló unikális épületet hozzon létre, mutasson – mondta el a Híradónak Skardelli György építész, az új futballaréna tervezője. Az új stadion a tervek szerint 2019 tavaszára készül el.

 

Hirado.hu

Nyitókép: wikipedia.org

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!