A papok legyenek jó pásztorok – ezt szorgalmazta egyháza tagjaitól Ferenc pápa a római kúria szentévi ünnepnapján hétfőn, amikor az egyházfő a bíborosoktól külön, a világi hívek között elvegyülve lépett be a Szent Péter-bazilikába.

 

 

 

Ferenc pápa a Vatikánban dolgozó egyháziaknak és világiaknak mutatott be misét a római kúria, a vatikánvárosi kormányzóság és a Szentszékkel kapcsolatos minden más egyházi intézmény jubileumi napján. Az irgalmasságnak szentelt szentévben tartott ünnepnapon Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy az egyház tagjainak példaképnek kell lenniük mindenki számára.
 

Az egyházfő hozzátette, hogy a papoknak az egyházi hivatalokban is „pásztori magatartást” kell tanúsítani mindazok iránt, akikkel mindennap együtt dolgoznak. Az olasz sajtó elemzése szerint Ferenc pápa ezzel a vatikáni világi beosztottakkal szembeni esetleges „arroganciára” kívánt nemet mondani.
 

 hirdetes_810x300  

A Vatikánban dolgozó bíborosok, püspökök és papok, valamint a világiak – mintegy ötezer ember – a december 8-án megnyitott szent kapun keresztül léptek be a Szent Péter-bazilikába. A menetet a bíborosok és püspökök vezették, de Ferenc pápa kilépett soraikból és a Vatikán laikus dolgozói közé állt be, akik között a Vatikánban alkalmazott takarítók és munkások is voltak. Ferenc pápa nem közölte előre szándékát a biztonsági emberekkel sem, akik így hirtelen alkalmazkodtak az egyházfőhöz.

 

 

 

MTI

Nyitókép: mediaklikk.hu

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!