A WikiLeaks kiszivárogtató portál kedden közölt több dokumentumot, amelyeket állítása szerint az informatikai hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) készített Angela Merkel német kancellár megfigyelése révén.

 

 

 

A portál közleménye alapján az anyagok között vannak úgynevezett TOP-SECRET/COMINT-GAMMA minősítésű dokumentumok. Ezek a „legmagasabb titkosítású iratok, amelyek valaha megjelentek a sajtóban” – áll a közleményben.
 

 

 hirdetes_810x300  

A dokumentumokról beszámolt a Süddeutsche Zeitung című német lap és két regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság, az NDR és a WDR közös tényfeltáró munkacsoportja is. Az első német szakértői kommentárok szerint az iratokból kitűnik, hogy az NSA jóval szorosabb megfigyelés alá vonta a német kormányfőt, mint ahogy azt eddig sejteni lehetett.
 

 

A WikiLeaks gyűjteményében nemcsak Angela Merkel tevékenységéről van szó, hanem egyebek között olasz, izraeli és japán kormányzati ügyekről. Például az egyik összefoglaló szerint Silvio Berlusconi 2010-ben Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő kérésére megígérte, hogy latba veti befolyását Washingtonnál a megszállt területeken folytatott izraeli telepépítések miatt feszültté vált izraeli-amerikai viszony javításáért.
 

 

A német sajtóban 2013 októbere óta jelennek meg értesülések arról, hogy az NSA megfigyelhette Angela Merkelt, és valószínűleg mobiltelefonját is lehallgatta. A Süddeutsche Zeitung, az NDR és a WDR oknyomozó csoportja tavaly júliusban WikiLeaks-iratokra hivatkozva azt jelentette, hogy az NSA nemcsak Angela Merkelt és környezetének, illetve kormányának több tagját, hanem elődeit, Gerhard Schrödert és Helmut Kohlt is lehallgatta.

 

 

MTI

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!