A március ötödikei szlovákiai parlamenti választás a megmaradásról és az önbecsülésről szól – jelentette ki, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke szerdán Komáromban, a felvidéki magyar párt kampányhajráján.

 

Berényi József a rendezvényen rendkívülinek nevezte a hét végi szlovákiai parlamenti választás tétjét.
„Ez a kihívás a megmaradásunkról és az önbecsülésünkről szól, arról, hogy van-e még a magyarságban annyi erő, hogy egy magyar pártot visszajutasson a parlamentbe, van-e még politikai ereje ennek a közösségnek” – hangsúlyozta.

 

Kampányzáró KomárombanMegtelt a sportcsarnok az MKP komáromi kampányhajrájára. Bemutatkoztak jelöltjeink, beszédet mondtak Berényi József, Kelemen Hunor, Pásztor István. Fellépett a Magyar Állami Népi Együttes és az Ismerős Arcok.

Közzétette: Magyar Közösség Pártja – 2016. március 2.

 

 hirdetes_810x300  

Hozzátette: meggyőződése, hogy a felvidéki magyar közösségnek megvan ez az ereje, és ez a közös erő fogja visszajuttatni az MKP-t a parlamentbe.

 

berenyi

 

Az MKP politikusa rávilágított: pártja kizárólag magyar szavazatokkal számolhat, ezekből pedig 9 százaléknyi van, aminek nagyobb hányadát kell megszerezniük a bejutáshoz, ezért a párt egy nyitott, sok új, fiatal a politikában kevésbé ismert arcot felvonultató választási listát és egy a olyan programot állított össze, amely az összes szlovákiai párt közül egyedüliként vállalja fel a magyarság megmaradásának kérdéseit.

 

(Képgaléria az MKP fb-oldalán itt.)

 

„Rájöttünk, hogy egy szerelvényt csak akkor lehet igazán felgyorsítani, ha azt nem csak húzzák de tolják is” – mondta Berényi a párt választási listájáról, amelyet a közös összefogás olyan listájaként jellemzett, amely képes lesz megállítani és visszafordítani a felvidéki magyarság asszimilációját, az elvándorlást és a magyar régiók leszakadását.

 

program
A MagyarÁllami Népi Táncegyüttes. Kép: MKP fb-oldala

 

A kampányhajrá rendezvényen Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke is felszólalt.

 

Kelemen
Kelemen Hunor. Kép: MKP fb-oldala

 

Kelemen Hunor azt hangsúlyozta: a számbeli kisebbségbe szorult magyar közösségeknek „jó válaszokat” kell adniuk ahhoz, hogy meg tudják őrizni identitásukat, ezért arra biztatja a felvidéki magyarokat, hogy március ötödikén ne engedjék eltűnni azt a reményt, amely néhány év után ismét itt van előttük, s amely elsősorban önmaguk felépítéséről szükséges képviseletük megteremtéséről szól.

 

Pasztor Istvan
Pásztor István. Kép: MKP fb-oldala

 

Pásztor István beszédében a külhoni magyar közös érdekeire mutatott rá, és a felvidéki magyar közösség önmagáért való kiállásának szükségességét hangsúlyozta.

 

KN_sportcsarnok2
A komáromi sportcsarnok teljesen megtelt. Kép: MKP fb-oldala

 

MTI

 

Nyitókép: MKP fb-oldala

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!