Csehország készen áll arra, hogy Törökországból szíriai menekülteket fogadjon be – közölte Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök kedden Prágában a brüsszeli EU-török csúcstalálkozó eredményeire utalva.

 

A kormányfő szerint Csehország annyi szír menekültet fogadna be Törökországból, amennyit a menekültek Európai Unión belüli szétosztási kvótája számára megállapít. A kvóták emelését Prága továbbra is elutasítja. Sobotka ugyanakkor azzal számol, hogy a szírek áthelyezése Törökországból csak ideiglenes lesz.

 

Ankara a kedd hajnalban véget ért brüsszeli csúcstalálkozón azt javasolta, hogy visszafogadná a tőle illegálisan Görögországba távozott és nemzetközi védelemre nem jogosult, valamint a már a török partoknál feltartóztatott migránsok mindegyikét. Az EU-nak viszont minden egyes visszafogadott szíriai állampolgárért cserében be kellene fogadnia egy szíriai menekültet közvetlenül Törökországból.

 

 hirdetes_810x300  

„Egyszerűen arról van szó, hogy a 20 vagy 30 görögországi szíriai menekült helyett 20 vagy 30 szíriai menekültet Törökországból veszünk át. Ez az egyetlen különbség” – szögezte le a cseh kormányfő.

 

Csehország tavaly önkéntesen felajánlotta, hogy 1100 menekültet vesz át Olaszországból és Görögországból. További 1691 menekült befogadására a szintén tavalyi európai uniós belügyminiszteri döntés kötelezi Csehországot. Prága néhány más országgal együtt, köztük Magyarországgal és Szlovákiával, ezt a döntést vitatja és ellenzi.

 

MTI

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!