Az öt amerikai szövetségi államban megtartott előválasztások eredményei az előrejelzéseket igazolták: Clinton három államban diadalmaskodott, Trump nagyot nyert Floridában, de „övé” Illinois, Észak-Karolina és Missouri is, Ohióban Kasich győzött, Marco Rubio pedig kiszállt a Fehér Házért folytatott küzdelemből.

 

Triumfált a demokrata pártiak elnökjelölt-aspiránsa, Hillary Clinton a keddi előválasztásokon, megnyerte Ohiót, Észak-Karolinát és Floridát, s meggyőző vezető helyzetbe került ahhoz, hogy ő legyen az első nő az amerikai történelemben, akit egy nagy párt elnökjelöltjéül választ.

 

A republikánus táborban Donald Trump megerősítette pozícióit, ám vesztett Ohióban, ahol John Kasich ohiói kormányzó az első győzelmét aratta az előválasztási folyamatban, és nagyon szoros küzdelmet vívott Ted Cruzzal Missouri államban. Missouriban végül is, alig pár tizedszázalékkal, Trump győzött. Marco Rubiónak nem sikerült támogatást szereznie a saját államában, Floridában sem – itt is Donald Trump győzött, méghozzá nagyon nagy arányban -, ezért a floridai szenátor be is jelentette, hogy felfüggeszti a kampányát, abbahagyja a Fehér Házért folytatott harcot.

 

 hirdetes_400x285  

„A kampány folytatódik” – ezt John Kasich, ohiói kormányzó, a versenyben maradt három elnökjelölt-aspiráns egyike, jelentette ki kedden este, miután saját államában megnyerte az előválasztást.

 

Kedden Barack Obama elnök, Trump nevének említése nélkül, azt mondta: elképeszti őt mind a nők és a kisebbségek elleni „megosztó és vulgáris retorika”, mind pedig az egyes kampányrendezvényeken tapasztalható erőszak. „Ha még sokáig lehetővé tesszük e retorika folytatását, s még sokáig hallgatólagosan elfogadjuk ezt, akkor ezzel megteremtjük azt a megengedő közéletet, amelyben a politikusok egy csoportjának ellenségeskedése megfertőzi a szélesebb társadalmat is” – fogalmazott Obama, s hozzátette: „az ellenségeskedés ellenségeskedést szül”.

 

 

MTI

Nyitókép: tasr.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!