Ismét felütötte a fejét az ebola-vírus Afrikában. Guineában a hatóságok két halálesetet jelentettek. Az országban összesen 3800 személy fertőződött meg.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) alig három hónappal ezelőtt jelentette be, hogy sikerült megfékezni az országban a vírus terjedését.
A szervezet guineai képviselője, Ibrahima Sylla szerint a két elhunyt szervezetében csütörtökön mutatták ki a vírust. A holttesteket Koropara városában tesztelték, mely mintegy ezer kilométerre délkeletre található a fővárostól, Conakrytól.
A hatóságok további gyanús eseteket is vizsgálnak és megtették a szükséges védelmi intézkedéseket a kór további terjedése ellen.
Sierra Leonét, Guineát és Libériát érintette az utóbbi két évben a legsúlyosabban a minden idők legpusztítóbb ebolajárványa, amelyben több mint 11 300-an vesztették életüket. Csakhogy Guineát, ahol 2013 végén kitört a járvány, már tavaly december 29. óta, Libériát pedig január 14. óta nyilvánították ebolamentesnek.

 

aktuality.sk/index.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!