Oroszország és Finnország tegnap arról egyeztek meg, hogy átmeneti jelleggel korlátozzák a harmadik országokból (EU-n kívülről) érkező emberek mozgását. Ez annyit tesz, hogy kétoldalú együttműködés keretében az orosz-finn határszakaszt lezárják a migránsok elől.

 

A megegyezés a két ország elnökeinek, Vlagyimir Putyin orosz és Sauli Niinistö finn államfők találkozóján született meg.

 

Naponta több tucat migráns érkezik Finnországba Oroszország felől. Míg tavaly egész övben összesen 700 menekültkérő érkezett ebből az irányból, csak az idei év első két hónapjában számuk 1000-re emelkedett. Ebben szerepe lehet a nyugat-balkáni útvonal lezárásának is.

 

 hirdetes_810x300  

Finnországba 2014-ben 4000 migráns érkezett, számuk 2015-ben 32 500 főre emelkedett, többségük iraki menekült volt.

 

Annak ellenére, hogy a finn-orosz határszakasz schengeni határszakasznak minősül, a két fél egymás közt szeretné kezelni a migrációs problémát, kihagyva ezzel a NATO vagy az EU beavatkozásának lehetőségét. Igaz ugyan, hogy az említett szövetségek sem tiltakoztak eddig még a megegyezés ellen.

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Nyitókép: yle.fi

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!