A fokozatos fejlődésben bízik Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki nemcsak egy egyszerű barátságos mérkőzésként tekint a szombaton sorra kerülő, horvátok elleni Európa-bajnoki felkészülési mérkőzésre.

A német szakember elmondta, külön öröm, hogy újra teltház előtt léphetnek pályára, hiszen szeretnék megörvendeztetni a szurkolókat, akik a teljes Eb-selejtezősorozatban, illetve a norvégok elleni pótselejtezőn is 12. játékosként buzdították az együttest.

 

Labdabirtoklásban kell javulni

 

Bernd Storck kifejtette, ez a találkozó rendkívül fontos állomása a felkészülésnek, mivel egy nagyon erős ellenféllel szemben tesztelhetik, hol tartanak. Kiemelte, hogy elsősorban a labdabirtoklásban kell fejlődnie a válogatottnak, és azt, hogy csak „magunkhoz mérten” kell nézni az előrelépést, nem a horvátokat kell felülmúlni ezen a téren.

 hirdetes_810x300  

 

Bernd Storck U20-es fotballválogatott szövetségi edzője
Bernd Storck U20-es fotballválogatott szövetségi edzője

 

Ugyanakkor jelezte, hogy bátran és offenzívan kell futballozni, és ha a csapata élesben is alkalmazni tudja az edzésen begyakoroltakat, akkor egy jó mérkőzést játszhat a sztárokkal felálló horvátokkal.
A szövetségi kapitány a kezdőcsapattal kapcsolatban jelezte, a veterán Király Gábortól már tudja, mire számíthat, éppen ezért Dibusz Dénes és Bogdán Ádám kap majd lehetőséget.

 

Pintér Ádám és Kádár Tamás sérülés miatt biztosan nem léphet pályára, utóbbit balhátvéd poszton Korhut Mihály, a Debrecen védője fogja helyettesíteni.

 

Gera: fantasztikus érzés most válogatottnak lenni

 

A szakember elmondta, már beszélt azokkal a játékosokkal, akik biztosan szerepet kapnak ezen az összecsapáson, és azokkal is, akik nem, de ők a május 20-i felkészülési mérkőzésen bizonyíthatnak majd. Azt még nem jelentette be a magyar szövetség, hogy a válogatott akkor kivel találkozik.

 

Gera Zoltán, a Ferencváros futballistája hangsúlyozta, fantasztikus érzés most válogatottnak lenni, nemcsak az Európa-bajnokság miatt, hanem azért is, mert egy felkészülési mérkőzésre megtelik a stadion.

 

Gera szintén kiemelte a labdatartás fontosságát, s azt mondta, szeretnének előrelépni ezen a téren. A veterán játékos a várható eredménnyel kapcsolatban csak annyit jelzett, hogy ő profiként minden mérkőzésen győzni akar.

 

Fiola: az Eb óriási lehetőség

 

Fiola Attila a klubjában, a Puskás Akadémiában többnyire középső védőként játszik, de a válogatottban rendre jobbhátvédként bizonyít. Megjegyezte, minden bizonnyal így lesz ez szombaton is, így várhatóan Ivan Perisiccsel, az Internazionale légiósával kerül majd szembe. Riválisáról elmondta, a horvát futballista mindkét lábára remekül cselez. Leszögezte, hogy az Eb mindenki számára nagy lehetőség, különösképpen a fiataloknak, mint ő, hiszen nagyon szeretné magát nívósabb bajnokságban is kipróbálni.

 

Az MLSZ tájékoztatása szerint mintegy ezer horvát drukker érkezik majd a fővárosba. A magyar szurkolókat arra kéri a szövetség, hogy ha lehet, táskát, illetve esernyőt ne hozzanak magukkal, mert ez lelassítja a biztonsági ellenőrzéseket. A beléptetésnél a személyazonosító iratokat összevetik a jegyen szereplő adatokkal.

 

A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:

Dibusz Dénes – Fiola Attila, Guzmics Richárd, Lang Ádám, Korhut Mihály – Nagy Ádám, Elek Ákos – Németh Krisztián, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs – Priskin Tamás

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!