Szombati brit lapértesülés szerint felkérte a Vatikán a Rolling Stonest, hogy első, történelmi jelentőségű kubai koncertjét lehetőleg ne nagypénteken rendezze meg.

 

 

 

A veterán angol rockbanda péntek este lépett színpadra a havannai Ciudad Deportiva arénában, százezrek előtt – mégpedig ingyen.
 

 

 hirdetes_810x300  

A Daily Mirror című baloldali brit tömeglapnak azonban a fellépést szervező bennfentesek elmondták: a koncert előtt a Vatikán levélben kérte az együttest, hogy a show ne nagypénteken legyen. A levélben állítólag olyan javaslat is szerepelt, hogy a Rolling Stones kezdje helyi idő szerint éjfél után a koncertet, mert így elkerülhető lenne a rendezvény és az ünnep ütközése.
 

 

A Mirror forrásai szerint az együttes tagjai „nem akartak hinni a szemüknek”, amikor megkapták a levelet. „Jóllehet nem állt szándékukban megbántani Ferenc pápát”, szerződésben vállalták a pénteki fellépést, és e szerződéses kötelezettségüknek eleget kívántak tenni, emellett „a kubai népnek is megígérték a koncertet, és nem akartak csalódást okozni”.
 

 

Az együttes ezért „tiszteletteljes válaszlevelet” intézett a Vatikánhoz, egyebek mellett azzal érvelve, hogy sok más zenei rendezvény is volt nagypénteken világszerte.

 

 

 

A Rolling Stones-koncert a legnagyobb ilyen jellegű rendezvény volt Kubában az 1959-es forradalom óta.

 

 

MTI

Nyitókép: telesurtv.net

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!