Szerdán részlegesen megnyithatják újra a forgalom előtt a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőteret, ahol egy héttel ezelőtt kettős robbantásos merényletet hajtottak végre – közölte a légikikötőt üzemeltető vállalat igazgatója.

 

 

 

Arnaud Feist a L’Echo című belga lapnak adott keddi interjújában kifejtette, hogy a repülőtér működésének teljes helyreállítása akár hónapokig is eltarthat.
 

 

 hirdetes_400x285  

A mai napon végrehajtanak pár tesztet, ami alapján kiderül, hogy szerdán megnyithatják-e a repülőteret. De ha meg is nyitják – még csak a teljes kapacitás 20 százalékával üzemelhet a repülőtér, így naponta mindössze 800-1000 utast tudna kiszolgálni a létesítmény. A helyreállítási munkálatok gyorsaságának függvényében folyamatosan növelni fogják a napi kapacitást, így mindig több és több utas veheti majd  igénybe a repülőtér szolgáltatásait.
 

 

A reptér igazgatója beszámolt arról is, hogy bár még nem tudják a keletkezett kár teljes összegét meghatározni, a repülőtér biztosítva volt terrorista támadások ellen is. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a repülőtér területén található üzletek szempontjából is fontos, hogy minél gyorsabban újra teljes kapacitással működhessenek.

 

 

Az egy hete elkövetett terrortámadások után lezárták a füstölgő, helyenként rommá zúzott repülőteret és az oda vezetők utakat, valamint törölték az összes járatot. A merényletek miatt a belga fővárosba tartó repülőgépeket Amszterdamba, Liege-be és más városok repülőtereire irányították át.
 

 

MTI, webnoviny.sk

Nyitókép: webnoviny.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!