Az Európa Bizottság adatai szerint 2015-ben Szlovákia számára Németország volt a legfontosabb kereskedelmi partner: a kivitel 23 százalékát a németek felé bonyolítottuk és a Szlovákiába behozott termékek 19 százalékát Németországból importáltuk.

 

Export és import tekintetében is Csehország a második legnagyobb partnerünk, azzal, hogy Németországgal ellentétben Csehországtól több terméket vásárolunk, mint amit eladunk (export: 12 %, import: 17 %).

 

A harmadik legtöbb árut a lengyeleknek adtuk el (az export értékének 9 százalékát), és a harmadik legnagyobb importpartnerünk Ausztria volt a tavalyi évben.

 

 hirdetes_810x300  

„Az Eurostat legfrissebb adatai azt mutatják, hogy a szlovákiai kivitel 85 százaléka az Európai Unió felé irányul, behozatalának pedig 79 százaléka az EU-tagállamoktól származik. Ezzel Szlovákia az EU-n belüli kereskedelemtől leginkább függő tagállama.” – mondta Dušan Chrenek az EB szlovákiai képviselője.

 

Ez a függőség azonban azt is jelenti, hogy a schengeni övezet széttöredezése vagy megszűnése nálunk jóval nagyobb negatív hatással járna.

 

Az Európai Unió legnagyobb kereskedelmi partnerei az USA és Kína voltak, több mint 1140 milliárd eurós együttes forgalommal.

 

Teraz.sk

Nyitókép: byznys.ihned.cz

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!