Egy kutatócsoport úgy véli, megtalálta azt az útvonalat, amelyen az ókori pun hadvezér, Hannibál átkelt az Alpokon, hogy megtámadja Rómát.

 

A régészek a francia-olasz határ közelében fekvő hágón bukkantak olyan feltört talajrétegre, amelynek vizsgálatából kiderült, hogy Hannibál inváziójának idején bolygatták meg. Az Archaeometry folyóiratban közölt tanulmányuk szerint a feltört talaj gazdag volt a lótrágyából származó mikrobákban – ismertette a részleteket a BBC News.

 

Hannibál Kr. e. 3. századi hadjáratát az ókor legnagyobb szabású katonai manőverének tartják a történészek. A karthágói hadsereg parancsnokaként Kr. e. 218 és 201 között viselte a második háborút Róma ellen. A mai Tunézia területén egykor virágzó Karthágó Róma legnagyobb katonai ellensége volt azidőtájt.

 

 hirdetes_810x300  

Zseniális stratéga volt

 

Hannibál a második hadjáratban 30 ezer katonát, 15 ezer lovat és 37 elefántot vezetett át az Alpokon, hogy a szárazföld felől kerülve legyőzze Rómát. A zseniális stratégia egy sor győzelmet hozott a pun seregnek, de végül Kr. e. 202-ben Zamánál csatát veszettek Róma ellen.

 

A történészek régóta vitatkoznak azon, hogy milyen útvonalon jutott át Hannibál seregével az Alpokon, megingathatatlan régészeti bizonyítékot azonban nagyon nehéz találni erre a kérdésre. A friss tanulmány a francia-olasz határon fekvő, ókorban megbolygatott talajú hágót tartja az átkelés útvonalának. A nemzetközi kutatócsoport azt állítja, hogy a hadvezér a háromezer méter magasra vezető Col de Traversette hágón haladt át.

 

További bizonyítékokat keresnek

 

A kutatók remélik, hogy egyéb bizonyítékokra is bukkannak, például a lovak vagy akár az elefántok ürülékéből származó galandféreg petékre. A Cole de Traversette hágónál egy méter vastag sárrétegben fedezték fel a hadjárat idején feltört talaj maradványait. Chris Allen, a Queen’s University Belfast tudósa elmondta, hogy a talajréteget sok ezernyi ember és állat áthaladása mozgathatta meg ennyire.

 

A talajban talált mikrobák vizsgálatának eredménye arra utal, hogy a pun invázió idejéről származnak.

 

Fél évszázaddal ezelőtt Gavin de Beer brit biológus ugyancsak azt állította, hogy a Cole de Traversette hágón át vezetett Hannibál útja, ám ezt az állítást nem fogadta el széles körűen a tudóstársadalom.

 

MTI

 

Nyitókép: rovart.com

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!