Barack Obama amerikai elnök ma elismerte, elnöksége alatti legnagyobb hibája volt, hogy nem voltak kész terveik Moammer Kadhafi líbiai diktátor 2011-es megbuktatása utánra.

 

Véleménye szerint a líbiai beavatkozás „helyes lépés” volt, és az USA és szövetségesei azért hajtottak végre légitámadásokat az észak-afrikai országban, hogy megvédjék a civil lakosságot Kadhafi felkelése ellen. Az egykori vezető, Kadhafi meggyilkolása után azonban káosz lett úrrá az országon, és két rivális parlament kezdett formálódni.

 

Líbia az Iszlám Állam kezébe került

 

 hirdetes_400x285  

Líbiát hamarosan az Iszlám Állam hódította meg, és az ország az Európába igyekvő migránsok egyik legnagyobb várótermévé alakult át. Ennek kapcsán Obama kritikusan nyilatkozott Franciaországról és Nagy-Britanniáról, hangsúlyozta, hogy David Cameron brit miniszterelnök a líbiai beavatkozás után nagyon „megrémült” politikussá vált.

 

 

Obama elmondta, elnökségének legnagyobb sikere „(az USA) gazdaságának megmentése volt a hanyatlástól” . Egyben az egészségügyi reformok elfogadását is hangsúlyozta. A legrosszabb esemény, amely elnöksége alatt érte a 2012-es Sandy Hook általános iskolai lövöldözés, amely során 26 ember vesztette életét, az áldozatok nagy része 5-10 év közötti gyerek volt.

 

SME

Nyitókép: Sott.net

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!