Tavaly 2014-hez képest több mint megtízszereződtek a Nigériában és a szomszédos országokban gyerekek által elkövetett öngyilkos merényletek száma, hozta nyilvánosságra az ENSZ Gyerekalapja. A friss tanulmány szerint Nigériában, Kamerunban, Csádban, Nigerben 2015-ben összesen 44 ilyen öngyilkos merénylet történt, melyet kiskorúak hajtottak végre.

 

2014-ben alig négy hasonló eset történt. A támadások háromnegyedét kislányok hajtották végre. Valószínűsítik, hogy az esetek mögött a Boko Haram iszlám terroristái állnak.

 

„Egy dolog világos: ezek a gyerekek áldozatok, nem pedig elkövetők,” jelentette ki az UNICEF nyugat- és közép-afrikai regionális igazgatója, Manuel Fontaine. A gyerekek becsapása, majd halálos támadásokban való bevetése az agresszió legsúlyosabb formája Nigériában és a környező országokban.

 

 hirdetes_810x300  

A Boko Haram szunnita fundamentalistái Nigéria északkeleti részén és a környező országokkal határos területein fejtik ki tevékenységüket. Céljuk egy saját, sariára alapuló állam létrehozása. A szervezet támadásaiban az elmúlt években már legkevesebb 14 ezer ember vesztette életét.

 

TA3

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!