Három javaslatot tett Áder János magyar köztársasági elnök a Párizsban megfogalmazott klímavédelmi célokat mielőbbi eléréséért, miután pénteken az ENSZ New York-i székházában aláírta a tavaly megkötött egyezményt.

 

 

 

Áder János hangsúlyozta, hogy a megállapodás eredményeként érzett öröm jogos, de nem lehet a babérokon ülni, mielőbb cselekedni kell.
 

A célok megvalósítása érdekében javasolta, hogy az a tíz ország, amely a legtöbb üvegházhatású gázt bocsátja ki, kezdjen mielőbbi konzultációt arról, hogyan csökkentheti a korábban tervezettnél nagyobb mértékben és gyorsabb ütemben a kibocsátást.

 hirdetes_810x300  

 

 

Második javaslata a légiközlekedés és a tengeri hajózás kibocsátás-csökkentésére vonatkozott: erről ugyanis Párizsban még nem született megállapodás.

 

 

A magyar államfő szerint haladéktalanul be kell fejezni az időközben megkezdett tárgyalásokat a légiközlekedés kibocsátásáról és minél előbb meg kell kezdeni az ilyen jellegű tárgyalásokat a tengeri hajózásról.

 

 

Végül Áder János az energiatárolás gondját vetette fel, és kutatási program beindítását javasolta.

 

 

MTI

Nyitókép: MTI/ Párizsi klímaegyezmény – Áder János aláírta a megállapodást

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!