A választási eredmények kiértékelése, a párt prioritásainak meghatározása és a regionális szerkezet megerősítése. Ez azok a témák, amelyek az Szabadság és Szolidaritás pártjának mai kongresszusán nagy hangsúllyal kerülnek szóba.

 

„A régiókhoz fogok szólni, mert az egyik prioritásunk az SaS regionális megerősítése. Olyan hálót szeretnék kiépíteni, amelyben azok az emberek vannak, akikkel majd szorosabb együttműködünk, ők lesznek a mi összekötő-tisztjeink.” – mondta a párt elnöke, Richard Sulík a TASR-nek.

 

Hozzátette, hogy a választások után újabb tagsági kérelmeket kaptak, de a párt által támasztott, viszonylag szigorú tagfelvételi feltételeket nem kívánják enyhíteni.

 

 hirdetes_810x300  

Sulík megleptések tartja pártja, a márciusi választásokon szerzett 12,1 százalékát. „Itt látni az aprólékos munka eredményét, és azt, hogy sok ember, akik eredetileg nem szándékoztak az SaS-re szavazni, végül azt mondták, miért is ne”, magyarázta Sulík.

 

A párt a következő 6-8 hétben fogja kidolgozni a választási eredményről szóló részletes jelentést. „Hogy tudjuk, hogyan is állunk a választási szereplésünkkel és tudjunk rajta javítani”, mondta a pártelnök.

 

Arra a kérdésre, hogy csalódott-e a tagság amiatt, hogy újra ellenzékbe kényszerültek, Sulík úgy reagált, hogy az SaS felkészült a kormányalakításra, de elfogadja, hogy erre Robert Fico kapott megbízást.

 

Teraz.sk

Nyitókép: HNonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!