A sportvezető a MÚSZ vasárnapi, évi rendes közgyűlésén kért bizalmi szavazást. A tagság nyílt voksolással – 118 igennel, egy nem és egy tartózkodás mellett – erősítette meg tisztségében Gyárfást, aki 1993 óta elnök, s legutóbb tavaly, ötéves időtartamra választották újra.

 

Az elnök a vasárnapi fórum – amelynek napirendjén nem szerepeltek személyi kérdések – elején fordult a küldöttekhez: foglaljanak állást, hogy továbbra is bíznak-e benne, vagy sem.

 

„Ha nincs bizalom, nem vállalom”

 

 hirdetes_810x300  

„Ha nincs bizalom, nem vállalhatom tovább az elnöki tisztséget” – szögezte le a közgyűlés elején, hozzáfűzve: az a kérése, hogy térjen vissza a sportág életébe a nyugalom.

 

„Ma minden arról szól, mit tett 1961-ben Kiss László” – mondta, majd arról beszélt, hogy az időközben lemondott szövetségi kapitány ügye mellett más homályos ügyek kerültek elő, doppingvádak felmelegítése zajlik, gyerekverő úszóedzőkről cikkeznek, és van, aki „saját házunk táján önti az olajat a tűzre”.

 

Gyárfás Tamás a bizalmi szavazás előtt elhagyta a termet, és csak azután tért vissza, hogy a közgyűlés megerősítette tisztében.

 

Soha nem volt ilyen jó, mint most

 

Összegzésében megköszönte a bizalmat, majd leszögezte, hogy egy kivétellel az összes szponzor kitartott a MÚSZ mellett. Hangoztatta, hogy a 2015-ös sportági eredmények, a világ- és Európa-bajnoki győzelmek önmagukért beszélnek. Kiemelte, hogy a felkészülés biztosított, és „az életben sosem volt ilyen jó anyagi helyzetben a magyar úszás, mint most”.

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!