A Sieť Régiós Tanácsa szerint a várakozásokhoz képest a párt választási eredménye csalódás, de egyúttal  lehetőség a működő állam programjának eléréséhez.

 

A Régiós Tanács ugyanakkor Radoslav Procházkát, a Sieť elnökét elismeréséről és támogatásáról biztosította a választások utáni tárgyalások eredményével kapcsolatban – írta az Aktuality.sk a párt tegnapi, Kassán megvalósuló régiós üléséről.

 

A küldöttek véleményt nyilvánítottak a kormányprogram egyes pontjaival kapcsolatban is, kiemelve a párt szempontjából legfontosabbakat – támogatják az offshore-ellenes törvény elfogadását, a bürokrácia csökkentéséről szóló csomag elfogadását a kis- és középvállalkozók támogatására, valamint konkrét lépéseket várnak el a kevésbé fejlett járások megsegítésére.

 

 hirdetes_810x300  

Az EU soros elnökségére készülő  kormánytól és a parlamenttől azt várják, hogy mutassanak rá a Brexit veszélyeire. A régiók polgármesterei kérik a kormánykoalíció tagjait, hogy fogadjanak el ún. beruházási kivételeket, ami lehetővé tenné a közutak gyorsított kiépítését, fejlesztését.

 

Procházka kiemelte, hogy a koalíciós tárgyalásokon feltételként szabta meg, hogy pártjának programprioritásait beépítsék a koalíciós egyezségbe, és bízik azok megvalósulásában.

 

A párt Régiós Tanácsának állásfoglalása ellentmond annak a korábbi hírnek, hogy Procházka támogatottsága a választási eredmények és a koalíciós szerepvállalás miatt rendkívül alacsony a párton belül.

 

 

Aktuality.sk

Nyitókép: tvnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!